Megtérülő kukorica technológia – próbálja ki, és nyerjen STIHL fűnyíró traktort! (x)

Agro Napló
Idén is elindul a Kukoricagóré termésverseny! A legjobb terméseredményt elérő gazdálkodók értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.

A tavalyi termésverseny sikerei

2021-ben szervezte meg első ízben a Natur Agro Hungária Kft. a "Ki lesz a Kukoricagóré?" című kukorica termésversenyt. A hazai tulajdonban álló, talajbaktérium-készítményeket és biostimulátorokat feljesztő és forgalmazó cég által szervezett megmérettetés közel 50 gazdálkodó részvételével zajlott. A versenyen azok vehettek részt, akik legalább 5 hektáros, a cég termékeire épülő technológiával kezelt területen termesztettek kukoricát.

A győzteseket tavaly év végén egy ünnepélyes díjátadó rendezvényen jutalmazták a szervezők. A versenyben a talajok minősége alapján – amelyeket a Mertcontrol Group határozott meg talajmintavétellel – két kategóriában hirdettek győztest. A gyengébb talajkategóriában a Hajdú-Bihar megyei Álmosdi Agrár Kft. nyerte meg a fődíjat hektáronkénti 11,96 tonnás terméseredményével, míg a jobb talajokkal nevezett versenyzők közül a Győr-Moson-Sopron megyei Hercegrét Kft. győzedelmeskedett 13,13 tonnával. (Az eredményeket minden versenyző esetében 14%-os nedvességtartalomra egalizálták a szervezők.)

A fődíj mindkét kategóriában egy-egy Stihl fűnyíró traktor volt, míg a kategóriák második és harmadik helyezettjeit szintén a Stihl termékeivel, fűrészekkel és fűkaszákkal díjazták a szervezők. Imreh Gergő marketingigazgató már a rendezvényen bejelentette: a pozitív fogadtatás miatt a Natur Agro Hungária Kft. úgy döntött, 2022-ben is megrendezi a versenyt.

2022-ben is várjuk a nevezőket!

A megmérettetésre idén is legalább 5 hektáros, Natur Technológiával kezelt területtel lehet benevezni. A Natur Technológia baktériumos, vetés előtti talajkezelésre, valamint két különböző időpontban, élő algás biostimulátorral, komplex lombtrágyával és Mono-adalékokkal végzett kezelésre épül. Kísérletek által igazoltan pozitív hatással bír a termés mennyiségére és minőségére vonatkozóan is. A győztesek idén is értékes Stihl-nyereményekkel gazdagodhatnak.

A regisztráció március közepétől indul: kukoricagore.hu

Miért érdemes a Natur Technológiát választani?

A Natur Technológia terméseredményre és beltartalmi értékekre gyakorolt pozitív hatásait rendre visszaigazolják szántóföldi kísérleteink. 2021-ben, Alsószentivánban, kukorica kultúrában beállított összehasonlító kísérletünk során kiemelkedő, 20,2%-os terméstöbbletet mértünk a kezeletlen kontroll parcellához képest.

A vizsgálat során hektáronként 4 liter BT-tartalmú Natur Nova talajkezelő baktériumkészítményt juttattunk ki 1 liter gombaadalékkal, míg a lombkezelést 6-8 leveles állapotban hektáronként 2 liter Natur Plasma T élő algás biostimulátorral, 4 liter Natur Active kompex lombtrágyával, illetve Mono Cink és Mono Kén adalékokkal végeztük. A kezelés hektárköltsége így 18 460 forint volt. Ez az aratási árfolyamon számolva a kezelés költségének levonását követően 49 290 Ft hektáronkénti többletbevételt jelent!

A főbb szántóföldi kultúrákban elért legfrissebb kísérleti eredményeinkről tájékozódhat ingyenesen letölthető kiadványunkból.

Ha a verseny vagy a technológia felkeltette az érdeklődését, keresse a Natur Agro Hungária tanácsadóit!

Kukoricagóré regisztráció március közepétől: kukoricagore.hu

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!