Korai ellenség lett a lisztharmat (x)

Agro Napló
Idő előtt jelentkeztek az első szőlőmegbetegedések idehaza. Egyes borvidékeken nagyon intenzív védekezést kellett alkalmazni.

A szőlőültetvények legnagyobb ellenségei a terméseket tönkretevő betegségek, úgymint a peronoszpóra, a lisztharmat, a botritisz vagy a feketerothadás. Minél előbb elkezdődik a védekezés, annál kevésbé számíthatnak váratlan eseményekre a gazdák. A növényvédelemmel is foglalkozó multicég, a BASF szakemberei május 18-án, Szekszárdon gyakorlati bemutató keretében ismertették idei korai tapasztalataikat. Mint kiderült, az egyes borvidékeken jelentős károkat okozó április végi, május eleji fagy után nem sokkal már a lisztharmat-fertőzés első tünetei is megjelentek a hajtásokon.

A szőlőlisztharmatot jó másfél évtizeddel ezelőtt még a legkiszámíthatatlanabb szőlőbetegségnek tartották a szakemberek, ám azóta változott a technika és a tudomány is. A precíz, meteorológiai adatgyűjtés mellett a szabadföldi megfigyelésre épül az az előrejelző rendszer, ami időben felismeri a lisztharmat első tüneteit, így megfelelő alkalommal el lehet kezdeni a védekezést. Idén először, még áprilisban, a Villányi borvidék ültetvényein fedezték fel a lisztharmat-tüneteket, majd május elején a Szekszárd környéki tőkéken is. Gyakorta már nappal a rügyfakadás után fertőztek a lisztharmat aszkospórái.

A szakértők szerint a lisztharmat-járvány kialakulásában az induló fertőzés milyensége és elterjedése számít, ezért van jelentősége a szezon eleji védekezésnek. Mert így minimalizálható az induló fertőzés, továbbá megakadályozható a rügyfertőzés és megelőzhető a szőlőbogyókra nehezedő erős fertőzési nyomás is. A dél-dunántúli borvidékeken már a harmadik védekezést javasolták a termelőknek, ami rendkívül korai és intenzív védekezésnek számít. Májusban pedig már a peronoszpóra megjelenésével is számolni kell. Az elmúlt közel negyedszázad tapasztalatait összegezve a szakemberek úgy látják, e két betegség a leggyakoribb, míg botritisz ritkább.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!