2024. március 29. péntek Auguszta

Ismét megkapta az energiatudatos vállalat címet a Coop üzletlánc (x)

Agro Napló
Idén ismét Energiatudatos Vállalat címet tanúsító védjeggyel ismerték el a COOP Gazdasági Csoport fejlesztéseit – közölte a cégcsoport az Agro Naplóval.

A tavalyi után második alkalommal kapott a Virtuális Erőmű Program energiahatékonysági kiválósági pályázatán elismerést a parlamenti őszi díjátadó gálán a Coop üzletlánc. A köztársasági elnök által fővédnökölt, az Országgyűlés Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsa által védnökölt, a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. által működtetett program az energiatudatosság és az energiahatékonyság mellett elkötelezett hazai vállalkozásokat díjazza.

A 2011-ben elindított Virtuális Erőmű Program (VEP), és az általa működtetett energiahatékonysági kiválósági pályázat a fenntarthatósági kezdeményezéshez csatlakozó vállalatok, illetve állami intézmények, önkormányzatok, iskolák éves energia-megtakarításait erőművi kapacitásra számítja át, és így meghatározza, hogy mekkora erőművi teljesítményre nincs szükség a szóban forgó megtakarításoknak köszönhetően. A jelenlegi adatok szerint az eddigi igazolt megtakarításokból „felépült” virtuális erőmű kapacitása már Magyarország negyedik legnagyobb erőműve lehetne. A 2030-ra kitűzött cél, hogy hazánk második legnagyobb erőművi kapacitásának megfelelő megtakarítást érjenek el az energia-megtakarítás révén.

De mostanra már nem egy központi programról van szó, mivel az a megyékre és a határon túlra is kiterjedt. Az elmúlt évek dinamikus növekedése és sikerei arra ösztönözték a VEP működtetőit, hogy a program analógiájára és a preventív gondolkodás jegyében az energia mellett más területeken is igyekezzenek a fenntarthatóságot szolgálni. Így idén elindul a Virtuális Hulladéklerakó Program, amely a le nem rakott hulladékmennyiséget, valamint a Virtuális Egészségközpont Program, ami pedig az el nem végzett egészségügyi beavatkozásokat gyűjti.

A COOP Gazdasági Csoport a tavalyi év után idén ismét elnyerte az Energiatudatos Vállalat címet. Becske Ödön, a CO-OP Hungary Zrt. logisztikai és koordinációs vezetője, valamint a műszaki-technológiai fejlesztésekért felelős munkacsoport, a Műszaki Fórum vezetője a díj újbóli elnyerésével kapcsolatban elmondta: „a COOP cégcsoport évek óta kiemelten kezeli az energiahatékonyságot, illetve a környezettudatosságot. Ennek érdekében az elmúlt években több területre kiterjedő fejlesztést hajtott végre. Például ennek a programnak a keretében került sor a hűtők utólagos üvegajtózására, az üzletek világításának LED technológiával történő korszerűsítésére, a hűtési-fűtési rendszerek modernizációja, illetve a napelemes technológia telepítésére is. A környezettudatosság kapcsán pedig megemlítette, hogy az országban a kereskedelmi szereplők közül elsőként a COOP-nál működik a használt étolaj visszagyűjtése, ami a szupermarket kategóriájú üzletekben már alapszolgáltatás. Mindkét esetben a széndioxid-kibocsátás jelenős mértékben csökkent” – emelte ki. Hozzátette: az eddigi fejlesztéseknek köszönhetően a cégcsoport éves szinten több, mint 1.000.000 kWh villamos-energia megtakarítást ért el.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!