2024. március 29. péntek Auguszta

Fórum a túlélés érdekében (x)

Agro Napló
Az elmúlt évek sikerein felbuzdulva idén ötödszörre rendezte meg az AXIÁL Kft. Sárváron, illetve Beleden 2016. április 20-21-én az AXIÁL Gyakorlati Akadémiát, ami a szarvasmarhatartók, azon belül is főleg a tejtermeléssel foglalkozó gazdaságok elsőszámú vezetőinek szánt szakmai rendezvény.
Fotó: Kiss Gergely

Az AXIÁL Gyakorlati Akadémia elnevezésű program azért jött létre, hogy a piac aktualitásairól ismertesse a gazdálkodókat, valamint külföldi és hazai szakértők bevonásával megoldási javaslatokat nyújtsanak részükre. Az idei Akadémián a témát finanszírozási, genetikai és takarmányanalitikai szempontból is körbe járták.

A szervezők ebben az évben a tejpiacon kialakult helyzet miatt a korábbiaknál több hazai termelőnek adtak lehetőséget, hogy bemutassák gazdaságukat és mindazokat az intézkedéseket, amelyeket a túlélés és a versenyképesség érdekében a mindennapokban gyakorlatként alkalmaznak.

A rendezvény kitűnő lehetőséget biztosított a tejtermeléssel foglalkozó szarvasmarhatartóknak, azon belül is elsősorban a legmagasabb fajlagos tejtermeléssel, vagy az átlagosnál nagyobb állatállománnyal bíró vállalkozások vezetőinek az előadókkal és egymással folytatott vélemény- és tapasztalatcserére is.

Az érdeklődők megtekinthették a beledi, Extra Tej Tejtermelő Kft. vállalkozás elmúlt években eszközölt beruházásait, illetve az eltelt egy év alatt szerzett tapasztalatok bemutatására is sor került. A gyakorlati szekció folytatásaként a rozsszenázs betakarítását, illetve tartósításának folyamatát ismertették a jelenlévőkkel.

50 állásos karusszel fejőház beleden / Fotó: Kiss Gergely 

„Nagyon feszült a helyzet nemcsak a hazai tejpiacon, de a világpiacon is. Sokan forráshiánnyal küzdenek, akár finanszírozási, akár takarmányozási oldalról, a hazai tej alacsony felvásárlási áráról és az olcsó import tejről nem is szólva. Összetett problémával állunk szemben, amit az ágazat szereplői csak együtt tudnak megoldani és ebben próbáltunk és próbálunk mi is segítséget nyújtani partnereinknek. Fontos, hogy megragadjunk minden lehetőséget a tájékozódásra, ha tehetjük, vegyünk részt tematikus programokon! Ilyen volt a Gyakorlati Akadémia, de ilyen lesz a május végén megrendezésre kerülő Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok is.” – hangsúlyozta Pintér Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezetője.

Pintér Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezetője és Farkas Sándor, a Kinizsi 2000 Mg. Zrt. vezérigazgatója / Fotó: Kiss Gergely

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!