Felavatták a Kuhn Center Magyarország új telephelyét Kecskeméten (x)

Agro Napló
Ünnepélyes keretek között, mintegy 270 vendég részvételével avatták fel a KUHN hivatalos magyarországi forgalmazójának telephelyét Kecskeméten.

Balról jobbra: Roland Rieger - a KUHN alelnöke, Ducrot Ágnes - a francia- magyar kereskedelmi kamara igazgatója, Gál József - Kecskemét város alpolgármestere, Dr. Gyuricza Csaba - MVH elnök, Koltó Zsolt - Kuhn Center Magyarország vezetője.

Az eseményt megtisztelte az MVH elnöke, a talajművelés egyik legnagyobb szaktekintélye, Dr. Gyuricza Csaba. Köszöntőjében elmondta, hogy a KUHN telephely ékes bizonyítéka annak, hogy a modern talajművelési technológia egyre inkább teret nyer hazánkban, egyre több gazda ismeri fel e rendszerek jelentőségét és a géppark megújításával, a legmodernebb eszközök igénybevételével ─ amely egyben újfajta gondolkodásmódot is igényel ─készek megalapozni növénytermesztésük sikerét. A rendezvényre vezető útja során tapasztalt belvizes területekre utalva Gyuricza Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy ilyen esetben az agrotechnikai hibák köszönnek vissza, akár több évre visszanyúlóan is. A talajt igenis alkalmassá kell tennünk arra, hogy befogadhassa a nagymennyiségű csapadékot, illetve aszály esetén képes legyen raktározni ezt a vízmennyiséget. Ehhez van szükség a korszerű talajművelési technológiák alkalmazására, amelyben a KUHN gépei élen járnak.


A francia KUHN vállalatot Josef Kuhn alapította 1828-ban. Jelenleg 9 gyárból több mint 100 országba szállítanak mezőgazdasági eszközöket. Koltó Zsolt a KUHN Center Magyarország vezetője elmondta, hogy a magyarországi leányvállalat létrehozásával Kelet Európában elsőként Magyarország csatlakozott a Kuhn globális hálózatába, ezzel a lépéssel kívánja a magyar gazdák igényeit hatékonyabban kiszolgálni a vállalat. A 2014-ben kezdődött 620 millió forintos beruházás eredményeként a mintegy 12 000 négyzetméternyi telephelyen két épület kapott helyet. Az adminisztrációs központ, üzlet és raktár, valamint a szervizcsarnok mellett a széles géppaletta bemutatására szolgáló kinti teleppel állnak a vevők rendelkezésére. A jelenleg 15 főt foglalkoztató cég a jövőben jelentős létszámbővítést tervez.


A prémium kategóriás KUHN gépeket és a vállalat üzletvitelét a megbízhatóság, átláthatóság, rugalmasság, nyitottság és gyorsaság jellemzi. Kis és nagyméretű gazdaságok részére egyaránt kínál gépcsaládokat a KUHN, a vető- és talajművelő gépek, műtrágyaszórók, növényvédelmi gépek, zöldsor gépei és bálázó gépek szegmensében, valamint innovatív megoldásokat a precíziós gazdálkodásban.

A cég vezetése az elkövetkező években az értékesítés és ezzel együtt a magyar piaci részesedés jelentős növekedésére számít.

A további fotókat megtekintheti a Kuhn Center Magyarország Facebook oldalán.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!