Egy jubileumi kiállítás méltó ünneplése (x)

Agro Napló
Véget ért a 25. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, melyen az AXIÁL Kft. is részt vett. A jubileumi kiállítás kapcsán Umenhoffer Péter, marketingigazgatóval beszélgettünk arról, mivel készültek a rendezvényre és megítélése szerint, hogy sikerült az.

Fotó: Steinhauser Tamás, AXIÁL Kft.

Mivel készültetek az idei Állattenyésztési Napokra?

Az előző évhez hasonlóan 1500 négyzetméteres kiállítói térrel készültünk és igyekeztünk olyan újdonságokat megmutatni, melyek a mezőgazdasági gépészet jövőjét jelentik. Gondolok itt, a CLAAS új derékcsuklós rakodógépére, a TORION-ra, vagy olyan műszaki megoldásokra, melyekért elismeréseket kaptunk. Ilyen az RMH Vulcan 14-es önjáró takarmánykeverő-kiosztó kocsija, a Manitou NewAg szériába tartozó 9 méteres rakodógépe, a 200-as Fendt traktor, amely nemcsak kisebb növénytermesztő gazdaságok, hanem az állattenyésztéssel foglalkozók számára is ideális, már csak a mérete, kompaktsága miatt is, de elismerést kaptunk a Horsch Leeb 6 LT típusú szántóföldi permetezőre is.

A szakmai látnivalók mellett érdekességekkel is készültünk, ilyen volt a két kiállított veterán erőgép, mellyel már egy kicsit az augusztusi HÓDMEZŐRÜLET-re szerettünk volna utalni, de volt kertmozink is, ahol az elfáradt látogató megpihenhetett és a legújabb gépeinkről, illetve a soron következő rendezvényünkről láthatott kisfilmeket. A kertmozi tapasztalatunk szerint leginkább a gyerekek és a fiatalok számára volt vonzó, akárcsak a szombati napon kihozott sportautó. Külön volt játékvásár standunk, ahol élethű, méretarányos maketteket szerezhettek be partnereink.

Umenhoffer Péter, fotó: Kiss Roland, Foto Kft.

Hozzávetőleg mennyi ember munkájára volt szükség a megjelenéshez?

Legalább 50 fő dolgozott azon, hogy összeálljon ez az egész a helybérlet leadásától kezdve az elpakolásig, ebbe nemcsak a helyszínen lévő üzletkötők, orosházi és hódmezővásárhelyi kollégák tartoznak bele, hanem például a kiállításra a pályázattal készülő termékmenedzserek, a promócióért felelős marketingesek, a gépekért felelős bemutatócsapat és még sorolhatnánk.

Évről-évre mindenki nagy energiát fektet ebbe a kiállításba és úgy gondolom, méltán tudtuk megünnepelni a 25. Állattenyésztési Napokat.

Miért tartod fontosnak, hogy az AXIÁL Kft. megjelenjen egy állattenyésztési kiállításon?

Az állatoknak takarmányra van szükségük, amelyeket gépekkel állítanak elő, és gépekkel végzik az etetésüket. Mi forgalmazunk olyan gépeket, amelyek tökéletesen alkalmasak az állatok kiszolgálására. Természetesen professzionális megoldásokat kínálunk, amelyekre inkább a nagyüzemek, a nagy állattartó telepek részéről van érdeklődés. Azonban az kétségtelen, hogy ez a speciális témájú kiállítás egyre inkább afelé halad, hogy az ágazatot komplexen jelenítse meg az érdeklődőknek. Mára az állattenyésztés és az ahhoz kapcsolódó termékek, szolgáltatások teljes vertikumát lefedi a rendezvény. Itt vannak az állattartással és állattenyésztéssel foglalkozó cégek, a banki vagy a takarmányos szektor, a média, a gépforgalmazók, az állatgyógyászat képviselői, a fejőrobot forgalmazók, de itt vannak a végterméket előállító vállalatok is.

Hogy értékeled az axiálos megjelenést a többi gépes kiállítóhoz képest?

Nagyobb területünk volt, mint a többieknek és szellősebb standdal készültünk. Volt LED falunk, veterán gépünk, kertmozink, egy kicsit próbáltunk színesebbek lenni, mint mások. Nem célunk viszont, hogy másokhoz mérjük magunkat, mindenesetre örülünk, hogy elnyertük a látogatók figyelmét. Szerencsére ezt a kiállítást a szakma nagyon szereti és szívesen jön ide, sok fiatalt is vonz a rendezvény, ami számunkra is jó, hiszen nekünk is az a célunk, hogy minél több érdeklődővel teremtsünk kapcsolatot.

A kiállítás támogatói között is szerepel a cég. Miben nyilvánult ez meg?

Minden évben felajánlunk egy különdíjat, idén a csapatverseny győztese kapta ezt, aki ebben az évben a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. lett. A díj egy hidegvizes nagynyomású mosóberendezés, amely az általunk forgalmazott Kränzle gépek közül kerül ki. A díjat Pintér Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezetője adta át Pap István Tibornak, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt vezérigazgatójának.

Pintér Zsolt és Pap István Tibor, fotó: Váraljai Zoltán

Melyik volt a legeredményesebb kiállítási napotok?

Több mint 60.000 ezer ember jelent meg a három nap alatt. Az első két nap szakmai volt, komoly érdeklődők érkeztek, szombaton pedig inkább a családok látogattak el a rendezvényre. Bízunk abban, hogy a gyerekeket is sikerült kicsit közelebb hozni a mezőgazdasághoz.

Hogy kell elképzelni egy kiállító egy napját? Van időd körbenézni?

Nekem az egyik kedvenc részem, amikor ébredezik a kiállítás, kapunyitás előtt az ember nyugodtan végig tud sétálni a helyszínen, kevesen vannak a területen, ilyenkor könnyen odaférünk megnézni egy-egy állatot, de az egyes standokat is jobban szemügyre vehetjük. Majd a kollégákkal megiszunk egy kávét, megosztjuk a tapasztalatainkat, rendezzük a helyszínt, felkészülünk a ránk váró napra és a vendégek fogadására.

Általában szépen lassan elindul a zsongás, szakmai és baráti beszélgetések zajlanak mindenhol. A kiállítások nem kifejezetten az értékesítésről szólnak, hanem arról, hogy kapcsolatot teremtünk és ápoljuk a már meglévőket. Sok partnerünk már barátunk is, elhozzák a családot, beszámolnak örömeikről, bánataikról és mi velük együtt nevetünk és sírunk.

Sokszor hajnalig talpon vagyunk, mert a rendezvénynek köszönhetően olyan partnerekkel, kollégákkal, barátokkal és ismerősökkel találkozhatunk, akikkel évente csupán néhány alkalommal tölthetünk el együtt egy kis közös időt. Ezek a nap végi pillanatok értékesek mindannyiunk számára.

Fotó: Steinhauser Tamás, AXIÁL Kft.

Hol találkozhatunk legközelebb az AXIÁL Kft.-vel, mint kiállítóval?

Megjelenünk a június 2-án megrendezésre kerülő PlayIT Show-n a Pure Farming-hoz kapcsolódóan. A PlayIT tulajdonképpen egy gamer expo, amelyen az IT és a videójátékok szerelmesei jelennek meg. A Pure Farming pedig egy játék, melyben modern gépek segítségével gazdálkodhatunk. A megjelenést egy pályázat útján nyertük meg, nagyon örülünk ennek, hiszen ezen az eseményen is nagyon sok fiatal lesz, akiknek megmutathatjuk, mit tud nyújtani az agrár szakma és az AXIÁL Kft. Bízunk benne, hogy a mezőgazdasághoz kapcsolódó társtudományok, mint például az informatika, illetve a különböző szórakoztató, szimulációs játékok segítségével sokak érdeklődését fel tudjuk kelteni.

Továbbá, ha már a fiatalokról van szó augusztus 25-én immáron harmadik alkalommal rendezzük meg Hódmezővásárhelyen a HÓDMEZŐRÜLET 3.0 veterán autó- és mezőgazdasági gépkiállításunkat, illetve driftnapunkat, amelyet szintén főleg az ifjabb generációknak szánunk. A korábbiak nagy sikernek bizonyultak, idén is beleadunk mindent, hogy kellemes élményekkel gazdagodjanak a látogatók.

Szöveg: Borbély Zsanett, AXIÁL Kft.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!