MENÜ

DLG tanúsítványt kapott a FLIEGL KDS 270 muck control

2020.10.05.

A teszteredmények önmagukért beszélnek: a leellenőrzött láncos trágyaszóróra minden mezőgazdásznak szüksége van.

 

A hígtrágya mellett sok gazda használ szilárd szervesanyagot is, ha organikus trágyázásról van szó. A Fliegl ezért döntött úgy, hogy bővíti termékpalettáját és szórástechnikáját a láncos trágyaszóróval. Az első típus éppen a 2019-es AGRITECHNICA kiállításon volt megtekinthető. Azóta szorgalmasan optimalizálták, fejlesztették, tesztelték, amíg a trágyaszóró készen nem állt szilárd szerves tápanyagok szórására. Ezt egyértelműen bizonyítja a DLG (Német Agrárszövetség) által végzett szakmai teszt is.

A Fliegl KDS 270 muck control esetében egy univerzális szóróról beszélünk kaparófenékkel és két vízszintes tépőhengerrel dolgozó szóró szerkezettel. A KDS 270 raktere 1.4 méter magas, 2.15 méter széles és 7 méter hosszú, aminek köszönhetően kapacitása kb. 21 m3. A raktér oldalfalai és padlója ötvözött acélból készült, a tandem futómű pedig zártszerelvényből. Mindkét anyag extrém stabil, mindeközben könnyű. A tengelyek parabola-, a vonórúd hidraulikus rugózású. Átfordítható alsó vagy felső kapcsolásra, így biztosítva a jobb utazási kényelmet és a szántón a munkavégzést.

A láncos lehordó rendszer a KDS-nél két láncból áll, mindkettő 140-140 egymással összekapcsolt láncszemből. Minden egyes láncszem akár 50 tonna szakítóerőig terhelhető. A láncok 41 darab teljesen zárt kaparólécet hordoznak. A kaparószerkezetet egy hidromotor oldalsó hajtóművön keresztül mozgatja, amely sebessége fokozatok nélkül állítható. Idővel a láncok feszessége csökkenhet, de egy mechanikus vagy hidraulikus láncfeszítővel egyszerűen utánállítható.

A raktér és a szóró egy hidraulikával működtetett trágyazsilippel van elválasztva egymástól. Ahhoz, hogy az optimális tömítettség garantált legyen, egy belső vezetőkerettel is ellátták az eszközt. A zsilip nyitása fokozatok nélkül könnyedén állítható a fülkéből, és a kocsi homlokfalán jól látható, mennyire van nyitva.

 

fliegl-kds-270-2

 

A trágyazsilip után 2 vízszintes, 770 mm átmérőjű tépőhenger következik. Ezek a trágya keveréséért, fellazításáért, adagolásáért felelnek. A kések könnyedén kicserélhetőek, ezért elhasználódás esetén nem okoz problémát a javításuk. Ha nehezedik a tépőhengerek munkája, a rendszer a fordulatszám csökkenését érzékelve automatikusan lassít, majd leáll.

fliegl-kds-270-3

 

A KDS 270 egyik legfontosabb eleme a varioSPLASH szórószerkezet, amely két nagyméretű HB 400 kopásálló acél szórótányérral dolgozik. Az 1100 mm átmérőjű tányérokon egyenként 6 db cserélhető, állítható szórószögű kidobólapát található, HB 400 kopásálló acélból készült belső betétekkel és egyedileg állítható biztosító csavarokkal. A tányérok szórási szöge mechanikusan, opcióban akár hidraulikusan is állítható. Ennek köszönhetően alkalmazkodik kiválóan a KDS minden helyzethez.

A hektáronkénti szórás mennyiségét a kaparólánc sebessége, a trágyazsilip nyitottsága és a traktor sebessége határozza meg.

A teljes szórószerkezet, vagyis a szórótányérok és tépőhengerek meghajtása olajfürdős hajtóművel történik.

3 napon keresztül tesztelték a szabványosított mühldorfi gyár próbapályáján a trágyaszórót. A DLG vizsgálaton 4 féle anyaggal próbálták a KDS 270 szórási munkáját, különböző kiszórt mennyiségekkel: baromfitrágya, szeparátum, istállótrágya és komposzt.

A vizsgálat alapját a Német Agrárszövetségnek „az organikus tápanyagok szórása” szabálya képezte, aminek értékhatárai minden kategóriában éppen a vizsgálat előtt 5%-kal szigorodtak. Az eredmények a szigorított elvárások ellenére is magukért beszélnek:

 

fliegl-kds-270-4

1. táblázat: az anyagok szórási minőségének a paraméterei

 

A megállapított változási együttható a vízszintes kijuttatás esetében mind a négy szóróanyagnál 20% alatt maradt. A trágya és a komposzt kijuttatásának mennyiségét is jóra (+) értékelték. A baromfitrágya vízszintes kijuttatása 12 méter széles szórása nagyon jó (++) értéket kapott, 22 méternél pedig megfeleltnek (o) minősítették. A szeparátum vízszintes kijuttatása 5 t/ha mennyiségnél illetve a hozzátartozó 16 méter széles kijuttatást nagyon jóra, a 30 t/ha és a hozzátartozó 20 méter széles kijuttatást jóra értékelték.

Ezek a túlnyomórészt nagyon jó és jó eredmények rászolgáltak arra, hogy a Német Agrárszövetség a Fliegl KSD 270 muck controlt DLG tanúsítvánnyal honorálja.

A Fliegl rendkívül büszke rá, hogy ismét egy első osztályú terméket dobott a piacra és örömmel kínálja a mezőgazdasági logisztika új lehetőségét a mezőgazdászok és a bérvállalkozók számára.