Amikor éhezik a növény! (x)

Agro Napló
Egyre több helyen lehet látni sárga árpa-, halványzöld búza- és a szivárvány színeiben pompázó repcetáblákat. „Nagyon hiányzik már a nitrogén” – állapítjuk meg, bölcsen. Pedig más tápanyag is „elfogyhatott” a növények alól.
Egyre több helyen látható, hogy sárgulnak az „idősebb” levelek, amelyek nitrogén-, kén- és gyakran magnéziumhiányt jeleznek

A nitrogén biztos kevés!

A sok csapadék és a relatíve kevés nitrogénhasználat már hónapok óta nitrogénhiányt eredményezett az őszi vetésű növényeknél. Ahogy rá lehet menni a talajokra, nitrogén-fejtrágyát ki kell juttatni. Aztán hogy elég lesz-e, amit kapnak a növények, és „beosztják” a keveset, majd eldől az aratáskor. Egy-egy jó lombtrágya azonban „olcsó” megoldás, és a hasznosulása is „szinte tökéletes”.

Kénre, magnéziumra és egy-egy mikroelemre is szüksége lenne

A sárgulást, az elszíneződött leveleket a kén, a magnézium, a kálium és egy-egy mikroelem hiánya is kiváltja. Vagyis, a nitrogén mellett a lehető leggyorsabban legalább a ként és a magnéziumot pótoljuk. Ezt szakszerűen egy nagyobb dózisú kénes nitrogén fejtrágyával és összetett hatóanyagú lombtrágyával tehetjük meg.

A „szivárványos” repcék, a tápanyagok (nitrogén, foszfor, kálium, kén stb.) egyre súlyosabb hiányával küzdenek

 

Hogy néz ki ez, ha megmérjük?

Egy télen szedett levélminta már sokat tud segíteni abban, hogy mi legyen a tavaszi tápanyagpótlás. A megszokott nitrogén-fejtrágyázásnál javasolt ként, de akár káliumot és magnéziumot is tenni a permetezőbe. Ebben az esetben pedig a meszes talaj által kiváltott réz-, cinkhiányt egy mikroelemekkel dúsított magnézium-lombtrágyával tudjuk csökkenteni.

 *Akkreditált mérésből számított érték.
A sárgával jelölt tápanyagok alacsony értéket mutatnak.

Segítenek a KompleX hatóanyag-tartalmú lombtrágyák

A Vulcan KompleX lombtrágyák NPK hatóanyag-tartalmú termékek, amelyek magnéziumot, ként és mikroelemeket is tartalmaznak. Évek óta mérjük a növényi levelek tápanyagait, és ezek alapján állítottuk össze ezt a komplex termékcsaládot. Azt a tápanyaghiányt, amit késő ősszel látunk a repcéknél, azt januárban az árpáknál és februárra a búzáknál is megfigyelhetjük. Ezért nagyon hasznos olyan lombtrágyát használni, mint a Vulcan (kalászos vagy repce) KompleX, amelyből 11-féle tápanyagot is hasznosítani tud a növény!

2023-ban is alacsony árakkal és akciós csomagokkal segítjük az Önök termelését.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Közepes minőségű termésre számítanak

Közepes minőségű termésre számítanak

Közepes minőségű lehet az idei termés a szántóföldi növényeknél – vélekednek a  Concordia Közraktár Zrt-nél: a repce gyengébb lett a tavalyinál, árpáb...

Sok múlik a gabona áttelelésén

Sok múlik a gabona áttelelésén

Nyugalmi állapotban vannak a gabonák, de az őszi kalászosok termését nagymértékben befolyásolhatja még az időjárás – idézi a nak.hu a Figyelő legfriss...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!