A mezőgazdaságban dolgozó nők szerint továbbra is fennáll a nemek közötti egyenlőtlenség (x)

Agro Napló
A Corteva AgriscienceTM, a DowDuPont mezőgazdasági divíziójának megbízásából készült felmérés szerint a nők tapasztalnak ugyan előrelépést ezen a téren, de az túl lassú. A pénzügyi egyenlőtlenségek említésén túl csak a megkérdezettek kevesebb mint fele érezte azt, hogy elismerik, hallgatnak rá vagy részt vehet a döntéshozatalban

Krysta Harden, a Corteva Agriscience külkapcsolatokért felelős alelnöke és vezető fenntarthatósági munkatársa

A mezőgazdaságban dolgozó nők - függetlenül attól, hogy fejlődő vagy fejlett országban dolgoznak - azt állítják, hogy a nemek közötti megkülönböztetés továbbra is fennáll, és ez akadályt jelent számukra képességeik kibontakoztatásában - tudhatjuk meg a Corteva AgriscienceTM, a DowDuPont mezőgazdasági divíziója számára végzett felmérésből.

A felmérés eredményeinek kiadását a Vidéki Nők Nemzetközi Napjára időzítették. A Corteva Agriscience megbízásából készült, 17 országra kiterjedő felmérés célja, hogy hangsúlyozza a nők mezőgazdaságban betöltött szerepének fontosságát, és hogy megmutassa, milyen akadályai vannak teljes értékű és sikeres részvételüknek a mezőgazdaságban. A kutatásban 4190 válaszadó vett részt a világ öt kontinensének fejlődő és fejlett országaiból egyaránt.

„Azért tartottuk fontosnak ezt a felmérést, hogy a segítségével jobban megérthessük a női gazdák jelenlegi helyzetét - a legfejlettebb országok legnagyobb gazdaságaitól a fejlődő világban található legkisebb, a megélhetésért küzdő gazdaságokig -, és hogy meghatározzuk azt a kiindulópontot, amelyhez képest majd mérni tudjuk a fejlődést," mondta Krysta Harden, a Corteva Agriscience külkapcsolatokért felelős alelnöke és vezető fenntarthatósági munkatársa.

A sikert akadályozó tényezők

A felmérés eredményei azt mutatják, hogy noha a nők túlnyomórészt büszkék arra, hogy a mezőgazdaságból élnek, úgy tapasztalják, hogy a nemek közötti megkülönböztetés széles körben elterjedt, ennek mértéke az indiai 78 százaléktól az Egyesült Államok 52 százalékáig terjed. A megkérdezetteknek csak a fele mondta azt, hogy nő létükre ugyanolyan sikeresek, mint férfi társaik; 42 százalékuk válaszolta, hogy ugyanolyan lehetőségekkel rendelkeznek, mint a férfiak, és mindössze a megkérdezettek 38 százaléka mondta, hogy lehetőségük volt részt venni a gazdaságukat érintő pénzügyi döntésekben.

A megkérdezettek közel 40 százaléka alacsonyabb jövedelemről számolt be a férfi gazdálkodókhoz képest, továbbá kevesebb finanszírozási forráshoz jutottak hozzá. A női gazdálkodók leginkább a pénzügyi stabilitás, a család jóléte, valamint a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtése miatt aggódnak.

Sokan említették, hogy több képzésre lenne szükségük ahhoz, hogy élni tudjanak azokkal a mezőgazdasági technológiákkal, amelyek a pénzügyi sikerhez és a megfelelő szintű környezetvédelemhez szükségesek. Az ilyen típusú képzések iránti igényt említették meg a válaszadók a leggyakrabban a nemek közötti egyenlőtlenségi akadályok felszámolásával kapcsolatban. Az említés gyakorisága mind a 17 országban jelentősen meghaladta az 50 százalékot, Brazíliával, Nigériával, Kenyával, Mexikóval és Dél-Afrikával az élen.

Az akadályok felszámolása

A nők többsége előrelépésről számolt be a nemek közötti egyenlőség terén, de a válaszadók 72 százaléka azt mondta, hogy a teljes egyenlőség eléréséhez akár egy-három évtizedre is szükség lehet. A válaszadók öt kulcsfontosságú intézkedést jelöltek meg az egyenlőtlenség felszámolásához:

  • Több technikai képzés (a válaszadók 80 százaléka szerint)
  • Több tudományos képzés (a válaszadók 79 százaléka szerint)
  • Több támogatás - jogi és egyéb jellegű - a nemi diszkriminációban érintett nők támogatására (a válaszadók 76 százaléka szerint)
  • A közvélemény tájékoztatása a nők mezőgazdaságban elért sikereiről (a válaszadók 75 százaléka szerint)
  • A közvélemény tájékoztatása a mezőgazdaságban tapasztalható nemek közötti megkülönböztetésről (a válaszadók 74 százaléka szerint)

"Bár tudjuk, hogy a világ gazdáinak majdnem fele nő, a felmérés megerősíti, hogy a problémák továbbra is fennállnak, amelyek nemcsak a nők mezőgazdaságban betöltött szerepét korlátozzák, hanem a tőlük függő embereket is: családjaikat, a közösséget, amelyben élnek, és magát a társadalmat is. Ezeknek az akadályoknak a felismerése az első lépés ahhoz, hogy női gazdák minden képességüket kihasználva tudjanak részt venni a termelésben "- mondta Harden.

Európában a női gazdálkodók 68 százaléka úgy véli, hogy problémát jelent a nemek közötti megkülönböztetés a mezőgazdaságban, bár a tendencia pozitív, mert manapság kisebb a diszkrimináció, mint 10 évvel ezelőtt. A felmérésben részt vevő európai nők 67 százaléka úgy véli, hogy az egyenlőség akadályainak felszámolásához kulcsfontosságú az, hogy a közvélemény tudjon a mezőgazdaságban létező nemek közötti megkülönböztetésről. „Meggyőződésünk, hogy a Corteva Agriscience-nek fontos szerepe van a jó irányba való haladás felgyorsításában, ezért kidolgozzuk a további lépéseket, beleértve újabb kutatásokat, a közvetlen cselekvést és a kormányokkal, a nem kormányzati szervezetekkel és más csoportokkal való partneri együttműködést a teljes egyenlőség eléréséhez "- mondta Clara Serrano, a Corteva Agriscience európai marketing vezetője.

A felmérésről

  • A felmérésre 2018 augusztus és szeptember között került sor.
  • A felmérésben 4160 válaszadó vett részt 17 országból: Ázsia csendes-óceáni térsége (24%), Észak-Amerika (21%), Latin-Amerika (21%), Európa (19%) és Afrika (15%).
  • A nők többsége növénytermesztéssel foglalkozott, mások pedig más gazdálkodási és kapcsolódó mezőgazdasági tevékenységet folytattak.
  • A gazdaságok a kis létszámú gazdaságoktól a 300-nál több munkavállalót foglalkoztató vállalkozásokig terjedtek.
  • A betöltött szerepet illetően a megkérdezettek között szerepeltek a tulajdonosok, vezetők, alkalmazottak és fizikai munkások egyaránt.
  • A megkérdezettek átlagéletkora 34 év.
  • A megkérdezett országok: Ázsia / Csendes-óceáni térség - Kína, India, Indonézia, Ausztrália; Észak-Amerika - Amerikai Egyesült Államok, Kanada; Latin-Amerika - Brazília, Mexikó, Argentína; Európa - Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Egyesült Királyság;Afrika - Kenya, Nigéria, Dél-Afrika
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!