MENÜ

Címke: kamatemelés

Szakfolyóirat > 2016/01 > Gazdaság OTP Gazdaság kamatemelés

Mi vár ránk a 2016-os évben?

A 2015-ös évben a befektetőket leginkább két kérdés foglalkoztatta:  hogy mikor indul meg az amerikai kamatemelési ciklus, illetve, hogy mennyire lassul a kínai gazdaság. Az elmúlt egy év alapján elmondható, hogy miközben az amerikai gazdaság egyre jobb teljesítményt mutat a kínai tervutasításos rendszer recseg-ropog, ami a padlóra küldte a nyersanyagárakat. Ráadásul 2016-ban is az amerikai kamatpolitika és a Kína-nyersanyagárak kérdéskör marad majd a befektetők fókuszában.

Szakfolyóirat > 2015/10 > Gazdaság OTP Infláció Fed

Továbbra is kivár a szigorítással a FED, de vajon meddig?

A Fed a szeptemberi ülésén egyelőre nem „robbantott”, vagyis nem emelt az irányadó rátájának szintjén. A döntést követő közleményben, illetve a sajtótájékoztatón is hangsúlyozta a jegybank, hogy a tartás okai a világgazdasági, ezen belül a kínai növekedéssel kapcsolatos aggodalmak, a tőkepiacokon látható magas volatilitás, valamint az alacsony amerikai infláció és a nem kielégítő amerikai munkaerő-piaci kondíciók. Janet Yellen, Fed elnökasszony a sajtótájékoztatón jelezte, hogy az idei hátralevő két ülés (október és december) valamelyikén megkezdhetik a kamatemelést. Érdekes adalék, hogy a válság idején 2008-ban az októberi és a decemberi üléseken történt kamatvágásokkal állították be a nulla százalékos alapkamatot. Akár szimbolikus értékű is lehet, hogy 7 év után idén decemberben nyúl hozzá az alapkamat szintjéhez a Fed.

Szakfolyóirat > 2016/04 > Gazdaság OTP kamatemelés Infláció

Újabb kamatcsökkentési ciklus veheti kezdetét Magyarországon

Az előző Agro Naplóban megfogalmazott várakozásainknak megfelelően az USA-ban márciusban elmaradt a kamatemelés, az Európai Központi Bank pedig kamatot csökkentett a rekordmélységbe süllyedő nyersanyagárak hatására újra csökkenő infláció és az év eleji, kínai gazdasággal kapcsolatos aggodalmak miatt. A fejlett országok pénzbőségén túl a jelentős magyar exporttöbblet miatt is felértékelődési nyomás nehezedik a forintra. Ezzel a Magyar Nemzeti Bank ugyanolyan helyzetbe került, mint egy évvel ezelőtt. Emiatt arra számítunk, hogy a Magyar Nemzeti Bank újabb eszközöket vet be azért, hogy megállítsa a forint erősödését és hamarosan újraindítja majd a kamatcsökkentési ciklust.

Szakfolyóirat > 2016/12 > Gazdaság Infláció kamatszint kamatemelés

Trump gazdaságpolitikája szakít az elődökkel, ez azonban jelentős kockázatokkal járhat

Trump meglepetésszerű győzelme megfordíthatja az elmúlt évtizedek trendjeit, és emelkedő pályára állíthatja a régóta csökkenő inflációt és a kamatszintet. Bár az új elnök számos programja elég homályos volt és számos egymásnak ellentmondó elemet tartalmazott, de ha végrehajtja főbb ígéreteit, akkor rövid távon az USA-ban gyorsulhat az növekedés, a bérek és az infláció. A rövid távú előnyöket azonban a hosszú távú költségek meghaladhatják. A magasabb hiány miatt érdemben emelkedhet az amerikai államadósság is, a FED is bátrabban emel majd kamatot, ami a bevándorlás korlátozásával és a szabadkereskedelmi valamint klímavédelmi egyezmények felrúgásával hosszú távon már lassíthatja a növekedést. A legnagyobb kockázatot Magyarország számára az jelentheti, ha erősödik az amerikai  protekcionizmus az ugyanis pont a leghatékonyabb ágazatok számára okozna jelentős károkat, nemcsak az USA-n kívül, hanem az USA-ban is, és lassítaná a német növekedést is.

Szakfolyóirat > 2019/03 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Januárban erős jelzés érkezett az MNB-től, ami a kamatemelés irányába mutat

Bár 2018-ban a Fed négyszer emelte az irányadó kamatot és az EKB is bejelentette a pénzcsapok elzárását, a globális növekedés körüli kockázatok és a tőzsdék esése miatt az év végére elbizonytalanodtak a világ vezető jegybankjai. 2018-ban az MNB végig alacsonyan tartotta a kamatokat, év végére azonban, amikor az infláció elérte a 3%-ot, a jegybank már elképzelhetőnek tartotta a szigorítást.

Szakfolyóirat > 2019/04 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

A globális növekedési kilátások romlása irányváltást hozott a Fed és az EKB monetáris politikájában

2018 második felében fokozódtak a globális növekedési kilátások romlásával kapcsolatos aggodalmak, részint az USA és Kína között feszülő kereskedelmi háború következményei, részint egyedi, ország- vagy térségspecifikus tényezők miatt. A világ vezető jegybankjai ezzel összhangban az év elején még szigorodó monetáris politikát hirdető kommunikációjukat az év végéhez közeledve sokkal óvatosabb hangvételűre cserélték. Ezt követően idén márciusban az EKB újabb, hitelezést támogató program, míg a Fed a további szigorítás szüneteltetése mellett tette le a garast.

Szakfolyóirat > 2020/03 > Gazdaság Gazdaság MNB jegybank

Lépéskényszerbe hozta a jegybankot a januárban 4,7%-ra emelkedő infláció és a 340-es szintet elérő forintárfolyam

A magas várakozásokat is meghaladva, 4,7%-ra ugrott az éves infláció januárban. Noha ebben számos egyszeri tényező is szerepet játszott és az infláció márciusra várhatóan visszatér az MNB 3 ±1%-os toleranciasávjába, a gyors áremelkedés, illetve az ezzel egyidejűleg rekordszintre gyengülő forint után változott az MNB viselkedése.