Hírek > Gazdaság 2023.10.13.
Kedvező hitellehetőség a gabonafeldolgozó vállalkozásoknak

A gabonafeldolgozásban résztvevő vállalkozások számára is elérhető az államilag kamattámogatott forgóeszköz hitel.
A gabonafeldolgozásban résztvevő vállalkozások számára is elérhető az államilag kamattámogatott forgóeszköz hitel.
A megállapodás csütörtökön járt volna le.
A gazdálkodók valószínűleg kisebb területen vetnek majd tavasszal gabonát, ha továbbra is akadozni fog az értékesítés – közölte az agroinform.hu az MTI-vel.
Minisorozatunk második és egyben befejező részéhez érkeztünk. A korábban taglalt kukorica és napraforgó után, a magyar agrárium négy legnagyobb vetésterületű kultúrája közül, a búza és a repce terménypiaci helyzetét is górcső alá vettük.
Az aszályhelyzetben a magyar gazdálkodókat több korábban megalkotott törvényi szabályozás segíti, ezek közül most a gabonapiaci szerződésekben vállalt kötelezettségek alóli teljes vagy részleges mentesülés szabályaira hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt az aszály miatti terménycsökkenés esetére.
Az ukrán mezőgazdasági termékek, mindenekelőtt a gabona kivitelének felgyorsításáról tárgyalt Nagy István agrárminiszter Viktor Mikitával, a Kárpátalja megyei katonai közigazgatás vezetőjével – közölte az Agrárminisztérium.
Az orosz-ukrán háború katasztrofális globális következményekkel fenyeget. A világ agrárkereskedelme átalakulhat, az élelmiszerárak pedig még tovább drágulhatnak.
A kormány továbbra is segíti az agrárszektort, hiszen 2022-ben és utána is érvényes marad a fordított adózás a gabonafélék esetében. Az áfaszabályok módosítására a miatt is szükség volt, hogy jelentősen bővülhessen a vállalkozásoknak nyújtott adóhivatali szolgáltatási repertoár. A cél ugyanis az, hogy az Európai Unió tagállamai közül néhány éven belül Magyarországon legyen a legkisebb az adó-adminisztráció – tájékoztatott Izer Norbert.
A gabonák és az olajos magvak árát a piaci kereslet és kínálat határozza meg mind világszinten, mind pedig regionális viszonylatban. Ahhoz pedig, hogy a magyar termelők ehhez alkalmazkodni tudjanak, mindenképpen szükséges versenyképességük további növelése. Ehhez pedig nemcsak a piaci viszonyokhoz való gyors alkalmazkodásra, hanem az állam segítő együttműködésére is szükség van.
Jól jártak azok a termelők, akik tartalékolni tudták a búzájukat, a terményre ugyanis nagy a belföldi és az exportkereslet is, az aratás óta jelentősen emelkedett az ára. Magas ára van a kukoricának is, ebből a terményből ráadásul kiemelkedő volt az átlaghozam – idézi a Világgazdaságot honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Gabonapiaci szempontból az év legizgalmasabb szakaszában vagyunk, ehhez képest az árak igen szűk sávban mozognak mind a búza, mind a kukorica piacán. Az elmúlt években rendre 10 százalék feletti elmozdulást produkáltak az aktív kontraktusok április közepe és június vége között. Volt példa heves áremelkedésre ugyanúgy, mint lassan lemorzsolódó kurzusokra. Az idén a négy figyelt lejáratban csupán 1,5 EUR a legnagyobb változás az egy hónappal ezelőtti záróárakhoz képest…
Itt a tavasz, kezdődnek a munkák a földeken és ezzel párhuzamosan élénkül a forgalom a határidős gabonapiacokon. Tavaly ilyenkor minden piaci szereplő kelet felé figyelt, az orosz-ukrán konfliktus következményeit találgatta. Az árak az egekbe szöktek, a gazdák magas őszi eladási árakban reménykedtek. Az időjárás másképpen gondolta, szinte minden termőterületen rekord betakarítást hozott az év, a tavasz végétől az árak összeomlásszerű zuhanásnak indultak.
A remek globális termés újabb és újabb mélypontokra löki az árakat mind az amerikai, mind az európai piacokon. Az északi féltekén a lényegi dolgok eldőltek, nagy ármozgások már nem valószínűek. A búza már a magtárakban van, de a lábon álló kukorica kilátásai is rendkívül kedvezőek. Minden körülmény adott a tartósan alacsony árakhoz.
Az internet segítségével az okostelefonunk képernyőjén követhetjük a párizsi gabonatőzsde árfolyamainak aktuális mozgását akár a szántóföld közepén is. Amikor megpróbáljuk megbecsülni az árak jövőbeni alakulását, üzleti tervet készítünk vagy szerződést kötünk, lehívunk egy hosszabb távú grafikont az árjegyzések alakulásáról. A tőzsdét szinte minden nap használjuk passzívan, de mi kell ahhoz, hogy aktívan is tudjuk használni a börze által nyújtott árfolyam-fedezeti lehetőségeket?
Épp 150 éve, hogy 1864. január 18-án a magyar tőzsde megkezdte tevékenységét Pesten. Akkoriban a régió legfontosabb határidős gabonatőzsdéje működött Magyarországon, ma viszont csupán elvétve kötnek ügyletet a hazai virtuális parketten. Ha nem megy itthon, próbáljuk meg az európai piacon! A tőzsdék innovációi, az európai egységes piac kialakulása és a technológiai fejlődés lebontotta a korlátokat. A tőzsdei kockázatkezelés lehetősége a magyar termelők előtt is nyitott!
November utolsó hetében kérdeztük Petőházi Tamást, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökhelyettesét az aktuális adatokról és a kilátásokról.
Október harmadik dekádjának kezdetén kérdeztük Petőházi Tamást, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökhelyettesét az aktuális adatokról és a kilátásokról.
Július harmadik dekádjának kezdetén kérdeztük Petőházi Tamást, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökhelyettesét az aktuális adatokról és a kilátásokról.
Az EU Bizottság betiltotta a neonikotinoid hatóanyagú csávázószerek használatátAz idei búzatermés jónak ígérkezik
Vis maioron innen és túl
Növénytermesztési Szakmai Napra várta az AGROmashEXPO-n a gazdálkodókat a Gabonatermesztõk Országos Szövetsége. A fórum nagyszámú érdeklõdõt vonzott, akik az agrárgazdaság aktualitásairól, a formálódó új Közös Agrárpolitikában rejlõ termelõi lehetõségekrõl, az energiatermelõ mezõgazdaságról és a növény- és talajvédelmi aktualitásokról szóló programjait is meghallgathatták. Két elõadó választott aktuális elõadásáról rövid összefoglalót kínálunk az Agro Napló olvasóinak.
Több uniós országra – köztük hazánkra is – kiterjedõ felmérést készítettek a Humboldt Élelmezési és Mezõgazdasági Fórum kutatói arról, milyen hatással lenne a nemzetgazdaságokra és az unió egészére egyes, ma széles körben használt technológiák korlátozása vagy felfüggesztése a vetõmagtermesztésben. A tanulmánnyal, és annak elõzményeivel kapcsolatban Dr. Ruthner Szabolcs, a Vetõmag Szövetség és Terméktanács (VSZT) ügyvezetõje foglalta össze az Agro Napló olvasói számára az aktuális információkat.
Növénytermesztési Szakmai Nap Programja Ismét az év végéhez közeledünk, habár a gazdasági évnek a második fele, amelyik izgalmasnak ígérkezik még elõttünk áll
Idén immáron 13. alkalommal rendezte meg a SUMI AGRO HUNGARY Kft. hagyományos gabonafórumát szeptember elején. A rendezvényre a közremûködõ intézmények és elõadók segítségével minden esztendõben olyan tematikát dolgoznak ki, amely az adott évben az agráriumot érdeklõ kérdések témakörét öleli fel. Ez alkalommal az eredményesebb gazdálkodás lehetõségeit tárgyalták a szakmai elõadások.
Repce-búza fajtabemutató és agrárfórum a Nyugat-Dunántúlon
Oroszország ma meghatározó szereplő a világ búzapiacán. Az ország búzatermelése és -kivitele viszonylag rövid idő alatt és rendkívül látványosan futott fel. Ebben elsősorban az elmúlt másfél évtized fejlesztései, valamint az utóbbi években a rubel gyengesége játszott kulcsszerepet.
A Sumi Agro vállalat fontosnak tartja – hangsúlyozta Wirth László ügyvezető Visegrádon –, hogy az évente, immáron XVIII. alkalommal megrendezett Kalászos Gabona fórum rendezvényen a mezőgazdasági termelőket foglalkoztató aktuális témák kerüljenek fókuszba. A fórum felkért előadói a szakpolitika, a gabonapiac, illetve a termesztéstechnológiai szegmens elismert szakértői. A prezentációkból szemezgetünk.
Mi köze a mobiltelefonoknak, a repülőgépeknek és az afrikai sertéspestisnek a terményárakhoz? Hogyan borítják fel a terménypiaci folyamatokat a nemzetközi kereskedelmi konfliktusok? E szerteágazó összefüggésekbe enged betekintést Potori Norbertnek, a NAIK AKI főosztályvezetőjének írása.