2015 novemberében hazánk buenos aires-i nagykövetségén a NAIK általános főigazgató-helyettese Somogyi Norbert és az INTA elnöke, Francisco Juan Oscar Anglesio aláírták a két nemzeti agrárkutatási intézet-hálózat közötti együttműködési megállapodást. A látogatás során a magyar és argentin kutatók megállapodtak több kétoldalú együttműködési projekt elindításában is. Ahogy Barcsi Gyula nagykövet úr fogalmazott az aláírás kapcsán, hazánk számára Dél-Amerika és ezen belül Argentína kiemelt fontosságú a déli nyitás politikájának sikeres megvalósításában, de a nagy távolság okán elsősorban a tudás exportban rejlő lehetőségek minél jobb kiaknázására kell a hangsúlyt helyeznünk. A NAIK részéről meggyőződés, hogy ebben az agrárkutatásoknak megkülönböztetett szerepet kell kapniuk és ennek sikere érdekében a NAIK – lehetőségeihez mérten - mindent meg fog tenni.