Vegyen hazai virágot Valentin-napra!

Agro Napló
A virágüzletek készülnek a február 14-i a Bálint, azaz a Valentin-napra, forgalmuk ilyenkor a tapasztalatok szerint megduplázódik, ezért is hívja fel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a vásárlók figyelmét, segítsék a hazai termelőket azzal, hogy magyar termelésű virágot vesznek erre az alkalomra.

Felidézik: az utóbbi években divatba jött a nárcisz és a jácint, ugyanakkor - az ilyenkor még külföldről behozott - vörös rózsa mellett egyre több fogy a piros, pink és bordó színűből – derül ki a NAK és a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesületének körképéből. Jelzik továbbá, hogy a virágárusok is nehéz éven vannak túl, az elmaradt ballagások, esküvők, rendezvények, a csökkenő kereslet jelentősen meglátszott tavalyi forgalmukon. A virágpiac szempontjából a Valentin-nap az év első kiugró eseménye, várják, és készülnek is rá az árusok.

Emlékeztetnek arra is: Valentin-napkor hagyományosan a vásárlók 80 százaléka vörös rózsát vesz. Ilyenkor, február közepén a rózsakeresletet nagy mértékben import áruból tudják kielégíteni a kereskedők. Az utóbbi években viszont egyre jobban divatba jöttek a tavaszi hagymások (nárcisz, jácint). Ezek előnye az, hogy javarészt hazai termesztésűek, frissen, életerősen kerülnek a virágüzletek polcaira, nem mellékesen alacsonyabb áron. Illetve a rózsa ugyanebbe a színkörbe tartozó, más-más színvariánsait – a bordót, a pirosat, a lilát és a pinket – is sokan veszik.

A kék, fekete rózsa, az extrémebb színek nem jellemzőek ilyenkor, ahogy a cserepes növények ajándékozása, illetve a szegfű sem. Sokan választanak a virág mellé különféle kiegészítőket, a virágboltosok tapasztalata szerint a betűzős fa szívecskék, a szép masnik és a szívben végződő tűk fogynak a legjobban.

A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a nemzetközi piacon a várható nagy kereslet miatt Valentin-nap előtt másfél-két héttel rendre jelentősen megugrik a rózsa nagykereskedelmi ára, így történt ez idén is. Ez az árnövekmény a virágüzletekben is megjelenik.

A virágok terén a mostanit néhány hét múlva egy még nagyobb dömping, a Nőnap, májusban pedig az Anyák napja követi, abban pedig reménykednek a virágosok, hogy idén már lehetnek ballagások és egyéb rendezvények – olvasható az ismertetőben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!