Újra felütötte fejét a madárinfluenza!

Agro Napló
Magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta két Bács-Kiskun megyei tömőlúdtelep állatainál a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

A Bács-Kiskun megyei Bugac településen található, mintegy 450 db tömőludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza esetleges megjelenésére. A Kiskunmajsán található 800 db-os tömőlúd-állományban ugyancsak a megemelkedett elhullás miatt merült fel a madárinfluenza gyanúja. A Nébih laboratóriuma mindkét esetben a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta – értesült a Nébih közleményéből az Agro Napló.

Az állategészségügyi szakemberek az érintett állományok felszámolását már gyanú alapján megtették, ezenkívül a kontaktgazdaságokat is felszámolták a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében. A fertőzött gazdaságok körül a szakemberek kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint a megfigyelési körzetet, mely utóbbi átnyúlik Csongrád-Csanád megye területére is.

Új intézkedésként Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye korlátozással nem érintett területein:

  • Tilos a víziszárnyas baromfik betelepítése és mozgatása. Ez alól kivételt csak az azonnali vágásra történő szállítás jelent, ilyen esetben az állatmozgatást megelőző 72 órán belül kötelező a szállítással érintett termelési egységenként 20 kloáka és 20 légcső/garat tampon beküldése a Nébih diagnosztikai laboratóriumába.
  • Nem víziszárnyas baromfik vágóhídra és továbbtartásra szállítását megelőzően 72 órán belül szintén kötelező a szállítással érintett termelési egységenként 20 kloáka és 20 légcső/garat tampon beküldése a Nébih-hez.

Mindegyik esetben a szállításnál közreműködő szolgáltató állatorvos felelőssége, hogy a szállítás csak a kedvező laborvizsgálati eredmények birtokában valósulhasson meg.

A fentieken túl az ország egész területén érvényben van a víziszárnyasok technológiai mozgatását megelőző kötelező tamponvizsgálat, de mostantól ez esetben is a szállítás feltétele a kedvező eredmény rendelkezésre állása.

A magas kockázatú megyékben, azaz Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén a kereskedelmi célból baromfit tartó gazdaságokban mostantól ismét kötelező zártan tartani a baromfikat. Ezen megyékben a „háztáji” állományokra érvényes új előírás a fedett helyen történő etetés, itatás és esetükben is, bár nem kötelező, de erősen ajánlott a zártan tartás.

A kitörésekről és a nemzetközi kereskedelmet érintő aktuális információkról a Nébih madárinfluenza aloldalán tájékozódhatnak, ide kattintva.

(Forrás: Nébih)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Újabb megyét ért el a madárinfluenza

Újabb megyét ért el a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Hajdú-Bihar megyében. Az érintet...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!