2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Új ismeretterjesztő programot és honlapot indít a Nébih

Agro Napló
Új ismeretterjesztő program és honlap indult az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelem jegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) gondozásában – közölte a élelmiszerbiztonságért felelős szervezet az Agro Naplóval.  

A tájékoztatás szerint az antibiotikum-rezisztencia világszerte egyre nagyobb gondot okoz a humán és az állategészségügy területén egyaránt. A probléma súlyosságát felismerve, a Nébih az Agrárminisztériummal (AM) közösen elindította a „Meddig hat?” elnevezésű ismeretterjesztő és szemléletformáló programot, valamint az ahhoz kapcsolódó tematikus honlapot. Az új kezdeményezés célja, hogy a laikus érdeklődők hiteles szakmai forrásokból kaphassanak információkat az antibiotikum-rezisztencia minden embert érintő veszélyeiről.

Az antibiotikumok indokolatlan, illetve helytelen használata miatt a baktériumok egyre ellenállóbbak lesznek a szóban forgó szerekkel szemben, vagyis az antibiotikumot tartalmazó készítmények mind kevésbé hatékonyak egy-egy betegség kezelésében. A globális közegészségügyi fenyegetettség kezelésével, egyes nemzetközi szervezetekhez hasonlóan az Európai Unió is kiemelten foglalkozik.

Az Európai Gyógyszerügynökség legutóbbi jelentése szerint Magyarország a negyedik helyen áll az egységnyi állati termékre vonatkozó antibiotikum-felhasználás rangsorában. A Nébih laboratóriumi, monitoring vizsgálati eredményei pedig arra is rámutattak, hogy a rezisztencia számos baktériumfaj és antibiotikum esetében hazánkban a legelterjedtebb.

A probléma súlyosságát felismerve, ez év szeptemberében a Nébih az Agrárminisztériummal közösen elindította új ismeretterjesztő és szemléletformáló programját, valamint a program céljaival összehangoltan működő honlapját „Meddig hat?” elnevezéssel.

A meddighat.hu webcímen, érhető el a honlap, amely az antibiotikum-rezisztencia témakörét számos aspektusból világítja meg. A honlap célközönsége elsősorban az érdeklődő „laikusok” köre, akiknek közérthető formában kívánja a Nébih átadni a szakmai és hiteles forrásokból származó, széles spektrumú ismereteket a témához kapcsolódóan.

A honlapon megjelenő cikkek, tanulmányrészletek, kutatási eredmények és infógrafikák segítségével az állategészségügy helyzete rajzolódik ki, hiszen a Nébih e terület igazgatásáért is felel. A program és a webes felület segítségével arra is igyekszik rávilágítani a Nébih, hogy az állati és az emberi egészség ügye szorosan összefügg, továbbá, hogy ki-ki személyesen hogyan járulhat hozzá a rezisztencia elleni sikeres küzdelemhez.

A közreadott ismeretanyag egyik fő pillére az az új animációs kisfilm, amelyet a YouTube-on publikáló Zállatorvos (dr. Simanovszky Zoltán) készített a Nébih felkérésére. A videó korrekt szakmaisággal, mégis szórakoztató formában teszi befogadhatóvá az információkat erről a világméretű egészségügyi problémáról.

Az új kezdeményezést az ősz folyamán a Nébih Facebook oldalán, valamint a Szabad a gazdi állatvédelmi program Facebook-oldalán népszerűsítik, emellett egy, az antimikrobiális rezisztencia működésének, kialakulásának jobb megértését segítő, edukatív kvízjáték-sorozatot is indított a Nébih – olvasható a tájékoztatásban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Antibiotikum bejelentő rendszer indult

Antibiotikum bejelentő rendszer indult

Az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelem és a felelős gyógyszerhasználat érdekében idén január végétől az állatorvosoknak havonta jelentést kel...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!