2024. április 20. szombat Tivadar

Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni

Agro Napló
Vis maior bejelentésre az egységes támogatási kérelem beadási határideje után is van lehetősége a gazdáknak - hívja fel a gazdálkodók figyelmét a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).

A hivatal csütörtöki közleménye szerint bejelentést akkor kell tenni, ha az idei egységes kérelemben megjelölt területen vis maior esemény - például árvíz, belvíz - történt, és emiatt a gazdálkodó nem tudja teljesíteni a támogatás igénybevételéhez szükséges valamelyik feltételt, vagy már nem a korábban bejelentett növény található meg az adott táblán.

A vis maior eseményt a bekövetkezésétől számított 15 napon belül kell bejelenteni. Ha az esemény a gazdálkodót ebben akadályozza, akkor attól az időponttól számított 15 napon belül, amikor olyan helyzetbe kerül, ami lehetővé teszi a bejelentést. Legkésőbb a bekövetkezésétől számított hat hónapon belül lehet jelezni a vis maior eseményt, elektronikus úton.

Az MVH közleményében kiemelte: a kárenyhítő juttatás igénybevételével kapcsolatosan a termésátlag csökkenésre, vagy a termés kiesésre vonatkozó káreseményt nem a vis maior formanyomtatványon kell bejelenteni. Erre a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján közzétett bejelentőlap szolgál, amelyet a kárt szenvedett terület fekvése szerint illetékes Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságához kell benyújtani.

Forrűs: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!