Tárgyalnak, hogy ne tiltsák ki a magyar sertéshúst

Agro Napló
A magyar állategészségügyi hatóság szakmai egyeztető munkájának eredményeként újra normál rend szerint szállítható a magyar sertéshús mind Hongkongba, mind Georgiába (Grúzia) – közölte a Nébih. A kedvező döntésről a helyi élelmiszerlánc-felügyeleti hatóságok a napokban tájékoztatták a Földművelésügyi Minisztériumot.

A hongkongi élelmiszerfelügyeleti hatóság tegnap délután, míg a georgiai hivatal ma délelőtt küldött hivatalos levelet Bognár Lajos országos főállatorvosnak (FM) arról, hogy a Magyarországon április 21-én vaddisznókban megállapított afrikai sertéspestis (ASP) kapcsán nem tartanak fenn import korlátozásokat a hazánkból származó sertéshúsra.

A kedvező döntés annak köszönhető, hogy a helyi hatóságok, mérlegelve a magyar szakemberek által feltárt járványügyi helyzetről szóló tájékoztatást, nem tartották szükségesnek a házi sertés kereskedelmének korlátozását a vaddisznókban előforduló esetek miatt. A hongkongi hatóság emellett azt is jelezte, hogy amennyiben a járvány esetlegesen a házi sertés állományokra is átterjedne, nyitott a kétoldalú tárgyalásokra.

A betegség megjelenését követően a magyar állategészségügyi hatóság haladéktalanul megkezdte a tárgyalásokat a regionalizációra nyitott országok (például Szingapúr, Japán, Dél-Korea, Thaiföld) hatóságaival annak érdekében, hogy kizárólag a vaddisznó esetekkel érintett területről származó sertéshús termékekkel szemben vezessenek be korlátozásokat.

Az ún. harmadik országok társhatóságaival az elmúlt években kialakított eredményes munkakapcsolatnak, a magyar állategészségügyi hatóság munkájának elismeréseként, valamint a jelenleg lefolytatott tárgyalások eredményeként többek között USA, Kanada, Új-Zéland és Macedónia területére már jelenleg is csak a Heves megyei érintett területről származó termékeket tilos feladni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!