Sok minden változik januártól

Agro Napló
Nagyon sok jogszabály változik 2019. január elsejével. Szelektív adócsökkentések és kisebb adókönnyítések jönnek, jön a 400 órás túlmunka, nagyot nőnek a bérek és gyakorlatilag megszűnik a cafeteria. A nyugdíjasokra újabb emelés vár – írta a Napi.hu.

Jövőre teljesen átalakul és szűkül a cafeteria szabályrendszere. Egy csapásra megszűnik ugyanis a legelterjedtebb elemek adókedvezménye, így egyelőre kérdés, hogy a munkáltatók milyen értékben tartják meg a juttatásokat - többek közt a tovább nehezülő munkapiaci körülmények miatt.

A munkáltató 2019. január 1-jétől béren kívüli juttatásra vonatkozó kedvező közteherfizetés - ahol az összes közteher 34,5 százalék - mellett kizárólag a Széchenyi pihenő (Szép) kártya alszámláira nyújthat támogatást. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezen időponttól a munkáltató béren kívüli juttatásként nem adhat a munkavállalóinak legfeljebb évi 100 ezer forint összegű pénzjuttatást.

Az egyes meghatározott juttatások - ahol az összes közteher 40,71 százalék - listája itt található - de lekerült onnan például az iskolakezdési támogatás, a helyi utazási bérlet, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárba fizetett munkáltatói hozzájárulás, az Erzsébet-utalvány és az iskolarendszerű képzés munkáltató által átvállalt költsége.

Sokféle juttatás adómentessége megszűnik jövő keddtől: lakáscélú munkáltatói támogatás, mobilitási célú lakhatási támogatás, kockázati biztosítás más személy által fizetett díja, diákhitel-törlesztéshez biztosított munkáltatói támogatás. Továbbra is adómentes juttatásnak minősül viszont a sportrendezvényre szóló bérlet, belépőjegy, valamint a kulturális szolgáltatás igénybevételére szóló belépőjegy, bérlet, továbbá könyvtári beiratkozási díj a minimálbér értékéig.

Hogyan nőnek a fizetések?

Az egyre feszesebbé váló munkaerőpiac okozta problémát a kormányzat évek óta azzal is próbálja meg kezelni, hogy csökkenti a munkabér közterhét. A 2016. novemberében aláírt hatéves bérmegállapodás értelmében azonban a munkabérekre rakodó szociális hozzájárulási adó (szocho) 19,5 százalékról majd csak 2019. júliusától csökken újabb két százalékponttal. Többek közt ennek is köszönhető, hogy a a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) idei utolsó, december 19-i ülésén sem született megállapodás arról, hogy mennyi legyen a 2019-es minimálbér és garantált bérminimum: a szakszervezetek ragaszkodtak a két számjegyű emeléshez, a munkáltatók pedig az egy számjegyűhöz. Így már szinte biztos, hogy az ügyben a kormány dönt, legkésőbb december 31-én. Legutóbb 2015-ben történt ehhez hasonló eset, amikor a VKF ülésein nem született megállapodás a munkáltatói és munkavállalói oldal nézetkülönbözősége miatt.

Még többet lehet majd dolgozni, mivel hatályba lép a Munka törvénykönyve újabb módosítása. A szakszervezetek által rabszolgatörvénynek nevezett jogszabály szerint 2019. januártól a dolgozó hozzájárulásával vagy kollektív szerződés mellett elrendelhető évi 400 túlóra, és a cégeknél akár 3 éves munkaidőkeret is alkalmazható, amely a túlórák kifizetését tolhatja ki.

Januártól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) friss felmérése szerint az ideihez hasonló, 6-8 százalékos béremelésre számítanak 2019-ben Magyarországon a külföldi cégvezetők. Ehhez hasonló számok szerepelnek az MNB decemberi inflációs jelentésében is. Eszerint jövőre adminisztratív intézkedések is emelik a bérdinamikát: a cafeteria-rendszer átalakítása és a júliusi járulékcsökkentés mintegy 1 százalékponttal járulhat hozzá a versenyszféra béreinek növekedéséhez.

Januártól már hivatalosan is a budai Várban lévő karmelita kolostor lesz Orbán Viktor kormányfő munkahelye, mivel felköltözik a miniszterelnöki iroda.

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. közzétette a 2019. január 1-jétől magyarországi üzleteiben és biatorbágyi logisztikai központjában érvényes béreket: az áruházlánc bruttó 300 ezer forint fölé emeli a kezdő pénztárosi, illetve logisztikai munkatársak bérét. Az áruházlánc magyarországi piacra lépése óta - a kiemelt üzleteket leszámítva - országosan egységes bértáblát alkalmaz, vagyis az ország bármely pontján található üzleteiben ugyanazt a bért fizeti.

Még olcsóbb lesz a diákhitel

Az előző félévi 2,3 százalékról 10 bázisponttal, 2,2 százalékra - azaz eddig soha nem látott alacsony szintre - csökkentette a Diákhitel1 kamatát a 2019. január 1-jétől június 30-ig tartó időszakra a Diákhitel Központ. A kötött felhasználású Diákhitel2 az állami kamattámogatásnak köszönhetően változatlanul 0 százalékos kamattal igényelhető.

Elmaradtak a nagy adócsökkentések

A korábbi években megszokott szelektív és visszafogott áfakulcs-csökkentésekből 2019-re csupán a tej jutott: eszerint az esl (hosszabban eltartható) és az uht (ultrapasztőrözött) tejek forgalmi adója január 1-től 18 százalékról 5 százalékra mérséklődik. A kereskedők jelzései szerint az adócsökkentés várhatóan teljes egészében megjelenik a bolti árakban is.

Nagyot drágul a pálinka: a népegészségügyi termékadó (neta) növekedése miatt 700 forinttal ugrik meg keddtől egy félliteres, 50 százalékos pálinka nagykereskedelmi ára és a kiskereskedelemben ennél is nagyobb lesz a drágulás. Az új szabályok szerint ugyanis az egy liter 50 térfogat-százalékos pálinka után fizetendő neta 1100 forint lesz. A nagykereskedők ősszel a szokásosnál lényegesen több pálinkát vásárolnak, hiszen ezt még a kedvezőbb adókörnyezetben tehetik meg. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy januártól a kiskereskedők még az alacsonyabb neta által meghatározott árakon kínálják majd a pálinkát.

Jövőre tovább bővül a kétgyermekes családok adókedvezménye, így havonta már 40 ezer forintot spórolhatnak az érintettek - ha megvan az ehhez szükséges adóalapjuk.

Elkezdődik a 2003 óta élő egyszerűsített vállalkozói adó (eva) kivezetése. Ezt az adónemet ugyanis már csak a 2019-es adóévre lehetett, 2018. december 20-ig bejelentéssel választani, ezt követően az áttérés nem lehetséges.

A kisvállalati adó (kiva) választásának felső értékhatára egymilliárdról hárommilliárd forintra nő - a kormány azt szeretné elérni, hogy az adónemet az eeedigin30 ezer helyett 40 ezer cég válassza. A legkisebb vállalkozások áfamentességének felső határa pedig nyolcmillióról tizenkétmillió forintra emelkedik. A kisvállalkozások ezzel a mellett, hogy összességében mintegy 10 milliárd forintot spórolnak, megszabadulnak az áfabevallás kitöltésének kötelezettsége alól is. Az adócsökkentések a hitelintézeteket is érintik: a bankadó felső kulcsa ugyanis 0,21 százalékról 0,20 százalékra csökken. Húszezer forintig pedig minden lakossági átutalás mentesül a pénzügyi tranzakciós illeték alól.

Az egyszerűsítés jegyében most éppen öt adófajta szűnik meg. A magánszemélyek egyes jövedelmeit terhelő 75 százalékos különadón kívül megszűnik a hitelintézeti különadó és a kulturális adó is. A baleseti adó a biztosítási adóba, és az eho (egészségügyi hozzájárulás) pedig a szociális hozzájárulási adóba olvad.

Érdemi adminisztrációtól szabadítja meg a cégeket az, hogy 2019-től már nem kell bejelenteni a foglalkoztatottnak dolgozója végzettségére, szakképesítésére, illetve azt ez igazoló okiratokra vonatkozó adatokat. Több százezer egyéni vállalkozónak pedig az hozhat könnyebbséget, hogy számukra is elkészíti az adóhivatal a bevallási tervezetet.

A december 20-ig elvégzendő adófeltöltési kötelezettség szabályai is enyhülnek. Az itt tévesztő cégek esetében a maximális mulasztási bírság-mérték a felére csökken. Jövőre a befizetett előleg és az adóévi adó kilencven százalékának különbözete után maximum tíz százalék lehet a bírság. A csoportos társasági adóalanyiságot választók számára a transzferár dokumentáció alóli mentesülés szintén egyszerűsítést jelent.

A jelenlegi 1,8 százalékról 5,9 százalékra ugrik jövőre a késedelmes vagy hiányos adófizetés esetén az adózókra kirótt pótlék mértéke, ezért a vállalkozásoknak célszerű maguknak korrigálni a hibát és nem várni a hatósági megállapításra. Jelenleg ugyanis a pótlék mértéke az alapkamat duplája, míg a jövőben az alapkamaton felül 5 százalékpont lesz.

Az önmagukat ellátni nem tudó, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg gyermekükről gondoskodó szülők esetében bevezetik a gyermekek otthongondozási díját, amelynek összege 2019. januártól bruttó 100 ezer forint, de lépcsőzetes emeléssel 2022 januárjától az akkori minimálbérhez illeszkedik majd. Emellett 2019 januárjától átalakul a rehabilitációs kártya használatának szabálya, így a járulékkedvezményt közvetlenül a munkáltató érvényesítheti.

Így járnak a nyugdíjasok

Folyatódik az öregségi nyugdíjasoknál a korhatáremelés: 2019-ben immár 64 év lesz a korhatár (a folyamat a 65 év eléréséig tart 2020-ban) - azaz most majd az 1955-ben születettek mehetnek nyugdíjba.

Bár továbbra is 28 500 forint marad az öregségi nyugdíjminimum, az általános nyugdíjemelés 2,7 százalék lett - a költségvetési törvény alapján. Így januártól 3500 forinttal, több mint havi 133 ezer forintra nő az átlagnyugdíj. Ez azt is jelenti, hogy a kormány kissé lemaradt, amikor ekkora mértéket tervezett be a 2019-as büdzsé 2018 nyári elfogadásakor. A kabinet akkoriban ugyanis 2,7 százalékos inflációval számolt 2018-ra (márpedig ennyivel kell emelni a nyugdíjakat is) - csakhogy az MNB ma már 2,9 százalékos inflációt vár jövőre, míg piaci elemzők 3-3,5 százalékos drágulással számolnak.

Anyagi szempontból értelmét veszti a nyugdíjas szövetkezetek rendszere. A 2017. július 1. óta létező formát azért engedélyezte a kormány, hogy nyugdíjas munkavállalókkal csillapítsa a növekvő munkaerőhiányt a versenyszférában. Csakhogy 2019-től kezdődően megszűnik a versenyelőnyük, mivel bármelyik munkát vállaló nyugdíjas munkabéréből csak a 15 százalékos szja-t vonják le. Jelenleg mintegy 70 ezren dolgoznak nyugdíj mellett, a kormány e létszám érdemi emelkedésére számít.

Új rendszerben fogadják a betegeket a kórházak sürgősségi osztályain januártól. A cél, hogy perceken belül kiderüljön, az érkezőknek milyen ellátásra van szükségük, és a sürgősségire tényleg csak azok kerüljenek, akiknek erre van szükségük.

Jó év vár az autósokra

Jövő keddtől több új, 2018 folyamán átadott gyorsforgalmi és főúti szakasszal bővül a díjköteles utak köre. Így az e-matrica rendszerben a díjköteles úthálózat hossza az eddigi 1356 kilométerről közel 1380 kilométerre, a 3,5 tonna össztömeg feletti teherjárművekre érvényes e-útdíj rendszerben pedig 6880 kilométerről 6914 kilométerre nő (az elemi szakaszok száma utóbbi esetben az eddigi 2462-ről 2474-re változik). Emellett szigorodik a gépjárművek környezetvédelmi kategória besorolása. A legkedvezőbb díjszinttel rendelkező A‑kategóriába az eddigiekkel ellentétben már csak az Euro 5 vagy az ennél magasabb osztályú motorral felszerelt járművek kerülhetnek.

Minden autóst érint, hogy elindul a Mabisz e-kárbejelentő applikációja, így az eddigi papíralapú nyomtatvány, a kék-sárga néven ismert baleseti bejelentő mellett lehetőség lesz az egyszerűbb és gyorsabb ügyintézésre. Az alkalmazás egy könnyen használható szerkesztő modult is tartalmaz, melynek segítségével a felhasználók könnyen és jól feldolgozhatóan készíthetik el a baleseti ábrát. A baleset típusának kiválasztása és a lokáció GPS-es meghatározása szintén hozzájárul a gyors és egyszerű adatfelvételhez.

Januártól indul az úgynevezett jármű szolgáltatási platform, a rendszerben - a tesztüzem után - ingyen lekérdezhetőek lesznek a gépjárművek adatai. A Belügyminisztérium ugyanis egyesíti a különböző hivatalok gépjármű-nyilvántartási adatait. Így ezentúl rendszám alapján megtudhatóvá válnak az autó műszaki adatai, például a kilométeróra állása, a jármű baleseti "előélete", s elérhetőek lesznek az eredetiségvizsgálaton készült fényképek is. A rendszert az ügyfélkapun keresztül bárki, a jogcím igazolása és mennyiségi korlátozás nélkül igénybe veheti.

Sokat spórolhatnak a vállalkozások, ha 2019 első napjától a készpénzes vásárlás helyett tartós bérlettel, operatív vagy nyíltvégű pénzügyi lízinggel szerzik be a személygépkocsikat. Az áfatörvény módosítása nyomán ugyanis egyszerűbbé válik az áfa visszaigénylése a céges autók bérleti, vagy adózási szempontból bérleti jellegűnek minősülő lízingdíjából. A magáncélra is használt céges autóknál ugyanis bevezették az 50 százalékos magánhasználat vélelmét, ennek igénylésével az érintetteknek nem kell vezetniük a jelentős adminisztrációs terhet jelentő útnyilvántartást ahhoz, hogy a lízingdíjakban megjelenő áfa felét levonhassák. Emellett a kkv-k a kamat akár teljes összegét levonhatják a társasági adóból.

Keddtől nagyot nőnek a tehergépjárművek útdíjai - az átlagos emelkedés 5,8 százalék. Legjobban a négytengelyes járművek gyorsforgalmi úton való haladása drágul, mégpedig kilométerenként 6 forint 60 fillérrel. A fuvarozói érdekképviseletek pedig bejelentették, hogy két számjegyű százalékos díjemelésre kényszerülnek a magyar fuvarozó vállalkozások jövőre az akár 30 százalékos mértéket meghaladó útdíj-emelés és egyéb költségnövekedések miatt.

Ehhez kell alkalmazkodniuk a cégeknek

Bár csak 2019. júliustól működik élesben az azonnali utalások rendszere, már januártól tesztelik a rendszert - ahogy az MNB fogalmazta "2019 januárjában megindulnak az országos rendszertagi tesztek". E megoldás révén új korszak kezdődik a magyarországi fizetésben, mivel a tízmillió forint alatti lakossági átutalások azonnal - öt másodpercen belül - megérkeznek majd az egyik bankszámláról a másikra - mindez a nap 24 órájában és a hét minden napján, akár ünnepnapokon is működik majd. A bankoknak kötelező a részvétel.

Áramdrágulással indul az év

Január 1-től közel ötödével nő a cégek, intézmények állami áramtarifája és emelkednek a rendszerhasználati díjak is. Miközben az áremelkedés a lakosság által fizetendő díjakat nem érinti, addig a lakosságon kívüli kör számára újabb mintegy húsz százalékos drágulás lesz.

Ezentúl új bejelentési kötelezettség vonatkozik a stratégiailag fontos iparágakban történő külföldi befektetésekre. A bejelentés alapján eljáró miniszter azt vizsgálja, hogy "a befektetés sérti-e Magyarország biztonsági érdekét. E befektetések csak miniszteri tudomásulvétel esetén valósulhatnak meg. A bejelentés-köteles körbe tartozó befektetések csak miniszteri tudomásulvétel esetén valósulhatnak meg.

Átlagosan 15 százalékkal csökkennek januártól az üres adathordozókra kivetett magánmásolási díjak. A mobiltelefonoknál 33 százalékkal csökken a korábbi nevén üreshordozó-díj, ami az ideinél 500-1600 forinttal alacsonyabb összegeket jelent. A kép- és hangmásolatok készítésére alkalmas eszközök árába beépülő jogdíj januártól 41 kategóriában csökken - ezen belül a cd-knél 15, a dvd-knél 18-25, a pendrive-oknál 15-31,5 százalékkal, a zenelejátszóknál 25 százalékkal lesznek alacsonyabbak az alapjogdíjak, a memóriakártyák esetében nulla és 43,2 százalék közötti mértékű lesz a csökkenés.

A gazdálkodó szervezetek 2019. január elsejétől kizárólag cégkapun keresztül intézhetik elektronikusan adóügyeiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV). A cégkaput az elektronikus kapcsolattartás mellett a bevallások beküldésére és hivatalos dokumentumok letöltésére is lehet használni.

Januártól csökken a kötelező átvételi, valamint a prémium típusú támogatás időtartama az újonnan megállapítandó támogatási jogosultságú hazai napelemes beruházásoknál.

És eközben Európában

Január elsejétől hatályos egy új adónem Franciaországban, amelyet a digitális óriásvállalatok - köztük a Google és a Facebook - fizethetnek. A várakozások szerint az új adónemből évi 500 millió euró folyhat be a költségvetésbe. Bár Emmanuel Macron kormányának nem sikerült összeurópai digitális adócsomagot elfogadtatni, otthon lépnek. Az Európai Bizottság adatai szerint az internetes cégek átlagosan 9,5 százalékos effektív adókulcsot fizetnek Európában, szemben a "hagyományos" iparágak 23,2 százalékos adójával.

Miután Ausztria átalakította a családtámogatási rendszerének egy fontos elemét, a családi pótlékok összegét, januártól kevesebb pénzt kapnak az ott dolgozó magyarok is a gyerekeik után (akik nem Ausztriában élnek). A magyarok 44 százalékos csökkenéssel számolhatnak, azaz havonta és gyerekenként 68,5 eurót (nagyjából 22 ezer forintot) kaphatnak az osztrák államtól a magyar családok a Magyarországon élő gyerekeik után.

Az EU soros elnöki posztján Ausztriát Románia váltja 2019 első félévében.

Fontos maradt a sport

A kormány egy hirtelen döntéssel megszüntette a kulturális társaságiadó-kedvezmények (tao.) rendszerét a visszaélések nagy száma miatt, a tervek szerint helyette olyan pályázati rendszer indul, amelyben a szakminisztérium a korábbi kulturális tao nagyságrendjének megfelelő - 2017-ben 35-37 milliárd forint - támogatást biztosít. A sportcélú taónál pedig módosítottak, így például lehetővé vált továbbá, hogy az ilyen típusú támogatásokat a sportlétesítmények üzemeltetésére, fenntartására is igénybe lehessen venni.

Ezentúl még több pénzt kaphatnak az olimpiai érmesek. Egy törvénymódosítás nyomán ugyanis a 35 éves kortól járó olimpia járadéka nem lesz degresszíven korlátozva, hanem a sportoló valamennyi győzelme után a külön-külön számított majd összeadott teljes összegre, míg ezüst illetve bronzérem esetén azoknak 60 illetve 40 százalékára lesz jogosult.

A jelenlegi, papír alapú igazolványt januártól felváltja a Magyar Horgászkártya, ennek segítségével pedig fokozatosan elektronizálható a többi okmány is, például az állami horgászjegy vagy a területi jegyek. Mára a félmilliót közelíti a horgászok tábora.

Januárban bezár a 2012-ben nyitott Buddha-Bar Hotel Budapesten, miután a Mellow Mood-csoportnak a hotel üzemeltetésére kötött bérleti szerződés lejárt a Klotild palotában. A bejelentés szerint az épületet olasz tulajdonosa értékesíti.

Van, ami nem változik

Nem drágul a tömegközlekedés: a MÁV, a Volánok és a BKK is tartják a jelenleg tarifákat. A kormány döntése szerint a szemétdíj összege jövőre is változatlan marad, de költségvetési forrásból milliárdokkal kell kisegíteni a súlyosan veszteséges kukaholdingot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Kevesebb adónemet terveznek

Kevesebb adónemet terveznek

Az adórendszer töredezettségének csökkentését tervezi a kormány a február 27-én ismertetett Versenyképesebb Magyarországért program alapján, a cél az...

Változás az osztalék adózásában

Változás az osztalék adózásában

Az új szociális hozzájárulási adó törvény hatályba lépésével egyidejűleg az egészségügyi hozzájárulással kapcsolatos szabályozást hatályon kívül helye...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!