Revizorokra számíthatnak a trükköző őstermelők

Agro Napló
Október közepétől az adóhatóság kitüntető figyelmére számíthatnak az őstermelők országszerte, miután a NAV levonta az idei első bevallástervezet készítés tapasztalatait. A támogatási összegek, bevételek bevallási hiányosságai, a járulékalap meghatározása és a jogosulatlan kedvezményigénylés a fő vizsgálati okok között.

Az adóhatóság megyei, fővárosi igazgatóságai október 15-től vizsgálatot indítanak az őstermelői tevékenységet folytató adózók körében - amint azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján, az adótraffipax rovatban közzétett tájékoztató írja. Főként azok számíthatnak ellenőrzésre, akik nem teljes körűen szerepeltették szja bevallásukban a folyósított támogatások összegét, illetve a felvásárlók által részükre fizetett összeget.

Kiemelt feladat a bejelentési kötelezettség megfelelő teljesítésének ellenőrzése is - írta közleményében az adóhatóság. Amint azt az Agro Napló korábban megírta, számos őstermelő nem adott be személyi jövedelemadó bevallást, még azok közül sem, akik részére készített bevallástervezetet a Nemzeti Adó és Vámhivatal.  

Ellenőrzésre számíthatnak továbbá azok is, akik helytelenül határozták meg járulékalapjukat, nem, vagy nem megfelelő összegben vallották be az egészségügyi hozzájárulás adónemben keletkezett kötelezettségeiket, illetve jogosulatlanul érvényesítettek szja kedvezményt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A NAV méltányos a vállalkozókkal

A NAV méltányos a vállalkozókkal

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) méltányos a vállalkozókkal, mivel ha a közterhek megfizetése nehézséget okoz, a cégek kérhetik az adóelőleg összegé...

Lejárt az online próbaidő

Lejárt az online próbaidő

Az adóellenőrök megkezdték azoknak a társaságoknak a vizsgálatát, amelyek továbbra sem tudják magas üzembiztonsággal, valós időben eljuttatni számlaad...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!