MENÜ

Ötödével nőtt a baromfihús-kivitel az idén

2018.10.02.

Emelkedett Magyarország baromfihúsexportja az idei esztendő első felében 2017 azonos időszakához viszonyítva, miközben a behozatal csökkent az Európai Unióban.

 

Magyarországon több mint 128 millió darab baromfit vágtak le az idei első fél évben, ez 13 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában – idézte az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) vágási statisztikáját a Magyar Hírlap. Baromfihús importunk 36 ezer tonna volt, nem változott számottevően, míg a baromfihús export 21 százalékkal nőtt.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján Magyarország baromfihús importja csaknem 36 ezer tonna volt 2018 első fél évében, nem változott számottevően 2017 hasonló időszakához viszonyítva. Ezen belül a csirkehús behozatala három százalékkal 24 ezer tonnára, a pulykahúsé pedig húsz százalékkal háromezer tonnára emelkedett. A legtöbb baromfihús Lengyelországból (11 ezer tonna), Németországból (hatezer tonna), Ausztriából (ötezer tonna), Szlovákiából (háromezer tonna) és Hollandiából (háromezer tonna) érkezett.

Az AKI tanulmányából kiderül, hogy a baromfihús export 21 százalékkal 104 ezer tonnára emelkedett 2018. január és június között az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a csirkehús kivitele négy százalékkal, 53 ezer tonnára, a pulykahúsé csaknem hat százalékkal 19 ezer tonnára nőtt.

A baromfihús legnagyobb célpiaca Románia (19 ezer tonna), Ausztria (11 ezer tonna), Németország (kilencezer tonna), Szlovákia (kilencezer tonna), Franciaország (hétezer tonna) és Ukrajna (ötezer tonna) volt a megfigyelt időszakban.

Az AKI vágási statisztikája szerint Magyarországon több mint 128 millió darab baromfit vágtak le 2018. január–júliusban, ez 13 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában vágóhidakra került mennyiség. A csirke vágása 99 millió darabot (2,4 százalék többlet), a vágópulykáé négymillió darabot (3,1 százalék többlet) tett ki. Magyarországon a vágócsirke termelői ára (254 forint/kilogramm) 2,7 százalékkal volt magasabb ugyanekkor. A friss egész csirke feldolgozói értékesítési ára 7,4 százalékkal 490 forint/kilogrammra, a csirkemellé 14,2 százalékkal 1146 forint/kilogrammra, a csirkecombé 6,5 százalékkal 450 forint/kilogrammra emelkedett ugyanebben az összehasonlításban.

Ehhez képest európai viszonylatban elmondható, hogy az Európai Bizottság adatai szerint az unió baromfihús importja hét százalékkal 457 ezer tonnára csökkent 2018. január–júliusban az előző esztendő azonos időszakához viszonyítva. Idén augusztusban 190 euró volt az egész csirke uniós ára száz kilogrammonként, ami 3,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának átlagárát.

Az import döntő része Thaiföldről érkezett, összesen 178 ezer tonna 2018 első hét hónapjában, ami tíz százalékkal több a 2017 azonos időszakában beszállított mennyiségnél. Az európai közösség baromfihús exportja kilenc százalékkal több, mint egymillió tonnára nőtt 2018. január és július között az előző év azonos időszakához viszonyítva.