Október hónap időjárása - az 50 éves átlagok alapján

Agro Napló
Igen száraz volt az idei nyár. A magas hőmérséklet és a csapadékmentes időjárás következtében a talajok vízkészlete kritikusan lecsökkent. Ennek következtében, súlyos problémák jelentkeznek az őszi kalászosok kelésénél. Kötöttebb agyagosabb talajokon a vetés, a magágy előkészítés is nagy problémát jelent. Az évek többségében kedvezőnek tekintjük, a száraz napfényes októberi időjárást, most azonban csapadékra, jelentős mennyiségű esőre lenne szüksége a kiszáradt földeknek.

 

Október hónapunk időjárása tipikusan őszies, ami elsősorban a hűvös hajnalok egyre gyakoribbá válását és a ködhajlam erősödést jelenti. A hónap átlaghőmérséklete csaknem 5 °C-kal alacsonyabb a szeptemberi értéknél. A nappalok hossza és a napmagasság is jelentősen rövidül a hónap folyamán. Az időjárás változékonyabbá válik, mint szeptemberben. Gyakoribbak a frontátvonulások, melyek általában nem okoznak jelentősebb csapadékhullást.



Az Azori-szigeteki magasnyomás fokozatosan leépül, így megnyílik a mediterrán térség áramlási mezeje, ahonnan egy-egy ciklon északabbi pályára kerülve, a Kárpát-medencében is csapadékosra fordítja az időjárást.

 


 

 

Szárazabb októberben, mint 1974-ben előfordul, hogy csupán 1-2 mm csapadék hullik, míg nedvesebb októberi időjárásnál, 1995-ben, akár 150 mm-nyi csapadék is hullhat.



Az utóbbi 50 év legmelegebb októberi hőmérsékletét 1985 október 4-én mérték. Az ország számos pontján 29 °C körüli értékeket mutattak a hőmérők. Míg a leghidegebb októberi hajnal 1971 október 29-én virradt ránk, amikor is -9 °C-ig süllyedt az ország nagy részén hőmérséklet.



A napi átlaghőmérséklet a sokéves átlag szerint hónap eleji 13 °C-ról 7 °C-ra csökken. A csökkenés mellet megfigyelhető kisebb mértékű ingadozások a nedvesebb, illetve szárazabb időszakok előfordulásának köszönhetők.



A sokéves statisztikák szerint hőmérséklet visszaesésre számíthatunk szeptember 9-10, 13-19 között, 22-én, valamint 27-28 között. Ezek a lehűlési periódusok gyakoribbak, erőteljesebbek és hosszabb ideig tartanak, mint a felmelegedések. Október 6-8, 10-12, 20-21, 28-29 között számíthatunk kisebb mértékű felmelegedésre.



A napi maximum hőmérsékletek a hónap elején általában 19 °C körül fordulnak elő, míg a hónap közepétől egyre ritkábban számíthatunk 10 fok feletti értékekre. A hónap során átlagosan 1 olyan napra számíthatunk, amikor 25 °C fölé emelkedik a hőmérő higanyszála. Egyes években, mint például 1966-ban illetve 1985-ben a hónap folyamán 6 nap mértek 25 °C fölötti hőmérsékleti értékeket.



A minimum hőmérsékletek sokéves átlaga 3 és 8 fok között alakul.



1965 szeptemberében 14 nap süllyedt 0 °C alá a hőmérséklet a hajnali órákban (átlagosan 5 ilyen nap szokott lenni).



Az eddigi legalacsonyabb napi átlaghőmérsékletet, -1,3 °C-ot, 1979 október 27-én mérték. A legalacsonyabb napi maximum hőmérséklet 1985 október 28-án fordult elő, csupán 1,8 °C volt ekkor a napi maximum hőmérséklet a kora délutáni órákban.

 


 

 

Az eddigi legmagasabb október havi átlaghőmérsékletet, 15 °C-ot, 1966-ben mérték. A maximum hőmérsékletek átlaga ekkor elérte a 20,6 °C-ot.



A talaj vízkészlet dinamikájában a hónap folyamán fordulat következik be. A talaj vízkészlete növekedni kezd, mivel a havi párolgás kevesebb, mint a lehullott csapadék mennyisége.



A nappalok rövidülése tovább folytatódik a hónap folyamán. A hónap eleji 11,5 órás nappal hosszúság a hónap végére 10,5 órára csökken.



A napsütés havi mennyisége a síkvidéki területeken 150-155 óra közötti. A napsütéses órák napi összege 5-6 óráról 3-4 órára csökken a hónap folyamán. 5 órás napfénytartamokra számíthatunk szárazabb, illetve 3 órás napsütésre nedvesebb időszakokban.



A hónap folyamán legkevesebb napsütésre a sokéves átlag szerint 7-én, 15-én, 29-30 között számíthatunk. Ekkor a napi napfénytartam értéke általában 3-4 óra közötti.



A felhőzet előfordulási gyakorisága átlagosan 50-55%-os. A csapadék mennyisége az Alföldi területeken általában 32-37 mm között alakul. Azokban az években, mikor 20 °C fölötti hőmérsékleti értékek fordulnak elő, mint például 1981 szeptemberében, a nagy légköri labilitás kedvez a záporok és zivatarok kialakulásának. 1981 október 1-én Debrecenben és környékén 35 mm-nyi eső hullott egyetlen nap leforgása alatt.



Az Alföld nagy részén, a hónap során átlagosan 1 zivataros nap kialakulására van esély.

Átlagosan 6 csapadékos nap fordul elő októberben. De, 1974-ben 22 nap fordult elő csapadékhullás, míg 1995-ben egyetlen csapadékos nap sem volt a hónap során.



A sokéves átlagok alapján legnagyobb valószínűséggel 9-én, 18-20 között, illetve 30-án számíthatunk csapadékra. Október 6-7 között, 17-én, 24-én és 31-én csekély, 20%-os valószínűség körüli illetve alatti a csapadék hullásának esélye.



A sokéves átlag alapján nagyobb mennyiségű csapadék október 1-én 13-án illetve 19-én fordul elő. A havi párolgás kevesebb, mint a lehullott csapadék mennyisége. Síkvidéki területeken 25-30 mm-es a párolgás havi összege. A talaj kiszáradása tehát megszűnik, megkezdődik a lassú feltöltődése.



Két alkalommal számíthatunk mezőgazdasági szempontból jelentős, 5-20 mm közötti, vízkészletet növelő csapadékra a hónap során. 1974-ben 10, míg a hatvanas években 4 alkalommal, a hetvenes és a nyolcvanas években egyszer, a kilencvenes években háromszor fordult elő, hogy nem volt jelentősebb mennyiségű csapadék október hónap folyamán.



Átlagosan maximálisan 15 napig tartó csapadékmentes periódusra számíthatunk a hónap folyamán, de 1965-ban 28, míg 1974-ben maximálisan 3 napig tartott a száraz periódus, azaz minden negyedik napon hullott valamennyi csapadék.



A levegő telítettsége, azaz a relatív nedvességtartalma, a hónap folyamán kisebb ingadozásokkal ugyan, de emelkedést mutat. Ennek legfőbb oka a csökkenő hőmérséklet.



A hűvösebb hajnali órákban ezért gyakori a harmat képződése, sőt hűvösebb időjárású években dér is képződhet. 1905 szeptember 19-én-ben az Alföld legnagyobb részén dér volt.



A relatív nedvességtartalom átlagos értéke síkvidéki területeken 60-70% közötti. A hónap folyamán legnagyobb relatív nedvességi értékekre 15-21 illetve 30-31 között számíthatunk.



Ezek a napok összefüggésben vannak a hónap csapadékosabb időszakaival.

 

Forrás: agroinform.com

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!