2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Nagy tervei vannak az agrártárcának

Agro Napló
Számos konfliktusos területen próbál rendet tenni a közeljövőben az agrártárca: például a termelő-felvásárló kapcsolatoknál, megkezdi az osztatlan közös földtulajdonok felszámolását, öntözésfejlesztési programot indít, áttekinti az ágazatot érintő adózási kérdéseket – derült ki egy szakmai tanácskozáson.

A mezőgazdasági vállalkozások versenye az Európai Unión belül és a közösségen kívül egyaránt élesedik, ezért a kormány továbbra is segíti a termelőket - jelentette ki Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár Siófokon egy agrárgazdasági konferencián az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint. Beszédében kiemelte a támogató gazdaságpolitikai környezet szerepét az ágazat hatékonyságának javításában. 2010 óta a magyar mezőgazdaság termelékenysége és bruttó hozzáadott értéke jelentősen bővült, kivitelének értéke 50 százalékkal 9 milliárd euróra nőtt 7 év alatt - tette hozzá.

Az államtitkár a közeljövő terveiről elmondta: az agrártárca rendezni kívánja a termelő-felvásárló kapcsolatokat, megkezdi az osztatlan közös földtulajdonok felszámolását, öntözésfejlesztési programot indít, áttekinti a mezőgazdasági ágazatot érintő adózási kérdéseket és segíti a tudásalapú gazdaság kialakulását. Hozzátette: a figyelem középpontjában továbbra is az uniós közös agrárpolitika megújítása áll, hiszen ez teremti meg a hazai agrárpolitika és mezőgazdaság működési keretrendszerét.

Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára a jelenleg futó pályázati lehetőségek közül kiemelte, hogy a 35 milliárd forintos energiahatékonysági keretből 5 milliárd forintra mezőgazdasági kisüzemek jelentkezhetnek, október végén pedig 50 milliárd forintos keret nyílt az élelmiszeripar és a borászatok támogatására. Ezekre a beruházásokra már az új, könnyített közbeszerzési törvény vonatkozik - jegyezte meg. A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2-tól nyílik lehetőség. Kis Miklós szerint a beruházási támogatásoknak 2020 után is helyet kell kapniuk a vidékfejlesztési támogatásokban, hiszen az élelmiszeripar versenyképessége a folyamatos fejlesztésen múlik.

A rendezvényen Bognár Lajos főállatorvos közölte, hogy Magyarországon eddig 44 vaddisznóban találták meg az afrikai sertéspestis kórokozóját. A legveszélyeztetettebbek a román határ menti területek, a betegség feltartóztatására rövidesen új intézkedéseket jelent be az állategészségügyi hatóság - tette hozzá. A szakember hangsúlyozta, hogy a bejelentési kötelezettséget elmulasztó állattartók nem kaphatnak kártérítést sertéspestisre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!