MI TÖRTÉNT A GYULATANYAI TERMÉSBECSLÉSI GYAKORLATON?

Agro Napló
Szerény, de lelkes részvétel. Így összegezhetjük a rendezvény utáni érdeklődést. Pedig a szakmai támogatás, ha a beszállítói oldalt tekintjük, kitett magáért. Szép számban képviseltették magukat a fajták, növényvédő szerek és termésnövelő anyagok forgalmazói.

Egy rövid üdvözlés és felvezetés után a résztvevők csoportokba rendeződve maguk tanulmányozták a parcellákat. Növényszámlálás, mintacsövek törése, morzsolás, tömeg és szemnedvesség mérés, számolás töltötte ki az időt. Mindenki azokat a parcellákat tehette alaposabb vizsgálat tárgyává, amelyek iránt érdeklődést mutatott. Korlátozó szabály csak a mintavételre vonatkozott: csöveket letörni csak a kísérlet 4., sorából lehetett annak érdekében, hogy a későbbi betakarítási eredményeket ne befolyásolják.

A termésbecslés során 6 és 12 tonna közötti hektáronkénti eredmények születtek. Ez normálisnak mondható, hiszen szélsőséges viszonyok között a fajták közötti különbségek is nagyobbak.

Látható volt egyébként, hogy majd minden csövet ért rovarkártétel (kukoricamoly, gyapottok bagolylepke), melynek nyomán fuzáriumos és aszpergilluszos penészedés is kialakult. Szembetűnő volt a növényzet gyors leszáradására utaló kép. Alaposabb vizsgálat után egyértelműnek mondható, hogy a "hirtelen halál" okozója a kétfoltos takácsatka (Tetranichus urticae). Szövedéke és az élő atkák a még zöld levélrészeken megfigyelhetők voltak. Valószínűsíthető, hogy a későbbi hibridek teljesítményét a kialakult kártétel jelentősen befolyásolta.

Egy hét múlva, szeptember 13.-án Iregszemcsére (Dunántúl, Tolna megye) várjuk hasonló szemlére és gyakorlatra az érdeklődőket.

Forrás: magyarkukoricaklub.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
AM: Bizakodhatunk az idei jó termésben!

AM: Bizakodhatunk az idei jó termésben!

A tavaszi vetésterületek emelkedése további bizakodásra adhat okot az idei évre nézve – közölte Nagy István. Az áprilisi és május eleji időjárás lehet...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!