Megküzdött a koronavírussal a virágkötő szakma

Agro Napló
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke és Boros Attila, a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesülete elnökének folytatott podcast beszélgetést a virágosokat érintő aktualitásokról – közölte a kötesület lapunkkal.

A beszélgetésben többek közt szó volt arról, hogy a virágüzletek forgalma erősen csökkent a koronavírus-járvány alatt, ám sokuk elhamarkodottan döntött tavaly a bezárás mellett, mivel az online értékesítés erősödött, de a multinacionális kiskereskedelmi áruházláncok nyomott árú virágkínálata viszont erős konkurenciát jelent.  

Továbbá a beszélgetés során többek között elhangzott még az is, hogy a mintegy 7000 virágárusító hely van az országban, akik 15-20 ezer dolgozót foglalkoztatnak. Az egyszemélyes üzletek száma csökkent, de az elmúlt években egyre többen működtetnek egyszerre több üzletet. A koronavírus-járvány az ágazatot negatívan érintette, az itt dolgozók megszenvedték az elmúlt évet, és sokan még most is nehézségekkel küzdenek. De az kedvezőnek minősítették, hogy a kormány kellő gyorsasággal reagált, nagy segítség volt a virágosok számára. Emellett jól jött az is az ágazatban tevékenykedőknek, hogy az idén tavasszal egy hónapig nem kellett járulékokat fizetniük, valamint a gyorshitel lehetősége is kedvező.

Beszéltek arról is: a virágosoknak rendszerint a január és a június-július-augusztus a leggyengébb hónapja, de akik esküvőkre is szállítanak, azoknak a nyáron kevesebb a kiesésük. Egy átlagos évben az első nagyobb forgalmat a januári Ágnes és Piroska névnap hozza, más „klasszikus” névnapok – a Katalin, a Mária és az Erzsébet - szintén erős forgalmúak. Egyébként ezen nevek rovására a később divatba jött nevek ünnepe került most inkább előtérbe - például az Erika, vagy a Ramóna - az utóbbi években.

Az év első kiugró forgalmát a Valentin-nap hozza, de ekkor még főleg import vörös rózsával, bár a hazai tavaszi hagymás virágok is egyre kelendőbbek ilyenkor. Az eladásokat tekintve nagyon erős még a nőnap, illetve az anyák napja, valamint a májusi ballagások időszaka. Szezonálisan az alkalmi munkások foglalkoztatása is jellemző ilyenkor a virágosoknál. A nyári – leszámítva az esküvőket – uborkaszezont szeptembertől erősödés követi, majd a mindenszenteki csúcs.

Tavaly tavasszal a vásárlókat és a virágosokat is sokként érte a járvány, és az emiatti korlátozások. Sok virágüzlet – elhamarkodott döntést hozva – azonnal bezárt, pedig nyitva tarthattak volna. Ezzel maguknak ártottak, valamint a hazai virágtermelők legnagyobb értékesítési csatornáit is elzárták. Emellett a multinacionális kiskereskedelmi üzletláncok rengeteg virágot hoztak be külföldről, nagy tételben, egyenesen a holland virágtőzsdén kamionnyi árukat megvásárolva.

De az elmúlt év előrelépéseket is hozott. Míg tíz éve alig volt virágos webshop, a múlt évben – kilépve a komfortzónából – egyre többen fejlesztették az online értékesítést, kiszállítást. Ma már törvény szerint mindenhol lehet kártyával fizetni, valamint szinte minden virágosnak van facebook-oldala is, és egyre többnek weblapja. Számos vásárló, aki megszokta most mindezt, valószínűleg a jövőben is az online rendelést, kiszállítást választja majd.

Ellentmondásos az – állapították meg -, hogy egy virágüzlet nem árulhat párizsit, de a hipermarketben vehet virágot venni, ahol a virág csak nyomott árú, úgynevezett „behúzó” termék. De vajon mennyire egészséges az, ha a kenyér és más élelmiszerek mellé kerül a kosárba az esetleg permetszeres virág? – tette fel a kérdést Boros Attila. A hipermarketben nincs szakképzett eladó, mesterséges megvilágítás alatt vannak a növények, az öntözés esetleges, ami a virág minőségében is visszaüthet. A hazai virágárusoknak kedvezhetne, ha olyan szigorúbb előírások vonatkoznának a multikra, mint a kis virágosokra, és talán az élelmiszerbiztonsági előírások is hathatnának kedvező irányba.

A virágosok az idei tavaszi bezárásra felkészülten reagáltak, a kiszállítást, valamint az átvételi pontok lehetőségeket kihasználva. Persze így is jelentős volt a forgalomkiesés, ugyanakkor nagyon bíznak az ágazati szereplők a közelgő anyák napi nagy forgalomban.

A hazai virágárusítás valóban „fekete” volt évtizedekig, és ma sem teljesen tiszta, inkább – ahogy Boros Attila fogalmazott – a „szürke ötven árnyalata”, de az online pénztárgépek, a emzeti Adó és Vámhivatalhoz (NAV) egyenesen beérkező számlák segítik a fehéredést. Egy esetleges áfa-csökkentés pedig sokat jelentene az ágazatnak.

A videó Győrffy Balázs NAK-elnök Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján érhető el, illetve a beszélgetés meghallgatható a Soundcloudon és a Spotify-on.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!