Már véget is ért a dinnyeszezon az Ormánságban

Agro Napló
Az idén a megszokottnál két héttel korábban ért véget a görög- és sárgadinnye szezonja Vajszlón – mondta el az MTI érdeklődésére Rab Tamás őstermelő, aki szerint a termés mennyisége közepes volt, a minősége viszont átlagon felüli, a felvásárlási árak pedig a tavalyihoz hasonlóan alakultak.

A dél-baranyai gazdálkodó közölte: a Vajszlón és környékén mintegy 50-60 hektáron termesztett görög- és sárgadinnyét mostanra teljesen leszüretelték, mindössze néhány mázsányi, még értékesíthető termés maradt a vajszlói gazdáknál.

A három hektáron gazdálkodó termelő ennek okai között elsősorban a szokatlanul meleg tavaszi időjárást említette. Emiatt a fóliás dinnye szürete a szokásos július végi helyett június közepére esett, később ugyanennyivel korábban takarították be a szabadföldi növények termését is - hangsúlyozta Rab Tamás, aki jelezte: hagyományosan augusztus 20-ig szokott tartani a dinnyeszezon.

Kitért arra is, hogy a meleg tavaszt követő hűvös kora nyári idő miatt a dinnyenövény beporzása - szakkifejezéssel kötése - elmaradt az optimálistól, ami a termés mennyiségének csökkenését eredményezte, a gazdáknak kártevők ellen is védekezniük kellett, a minőség ugyanakkor átlagon felüli, nagyon jó volt.

Az őstermelő tájékoztatása szerint hektáronként idén mintegy 600 mázsa görögdinnye termett, ami közepesnek mondható. A felvásárlási árra térve közölte: a szezon elején, június végén, július elején kilónként 150-180 forint volt, a szedhető mennyiség növekedésével párhuzamosan később 70-80, július végére pedig mintegy 60 forintra csökkent. Rab Tamás értékelése szerint az árak hasonlóan alakultak, mint tavaly, ugyanakkor eredménynek nevezte, hogy ebben az évben könnyebben tudták tartani a 60 forintos kilónkénti árat.

Az őstermelő kiemelte, hogy a gazdák költségei eközben nőttek, és - mint beszámolt róla - Vajszló környékén egyre nehezebben találnak idénymunkásokat a több embert igényelő munkák elvégzéséhez. Tájékoztatása szerint Vajszlón és környékén körülbelül 10 gazda foglalkozik dinnyetermesztéssel, az egész Ormánságban pedig mintegy 1000-1500 hektáron termesztik a dinnyét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Idén előbb kezdődött a dinnyeszezon

Idén előbb kezdődött a dinnyeszezon

Minél több magyar dinnye fogyasztására kívánja ösztönözni Nagy István agrárminiszter, a közösségi oldalára feltöltött videóban, mert így a magyar csal...

Kiváló minőségű lesz a magyar dinnye

Kiváló minőségű lesz a magyar dinnye

E hét végén megkezdődik a görögdinnyeszüret az ország déli térségeiben. Az utóbbi hetek kedvező időjárása miatt kiváló minőségre számítanak a termelők...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!