Már itt van a műtrágyázás és a pockok ideje

Agro Napló
Február 15. fontos dátum a mezőgazdasági termelők számára, hiszen ekkortól lehet műtrágyát kijuttatni a területekre, ha a talaj nem fagyott, vízzel nem telített, és összefüggő hótakaróval nem borított.

Az enyhe időjárásnak köszönhetően egyik kritérium se korlátozza most a gazdákat, ez viszont növényvédelmi szempontból okozhat majd nehézségeket. Az egész téli időszakban elég enyhe volt az időjárás. Sajnos ez nem volt elegendő ahhoz, hogy gyérítse a kártevők állományát, de a kórokozók elleni védekezésünket se könnyíti meg – értesült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felhívásából az Agro Napló.

A mezei pockok ebben az enyhe időjárásban már eléggé aktívak – bár mivel téli álmot nem alszanak – egész télen lehet rájuk számítani. Szinte bármilyen növényi maradványon megél, a növények között nem nagyon válogat. A téli időszakban nagyon jól érzi magát az őszi búza, őszi káposztarepce, illetve a lucerna táblákon.

A kultúrnövény súlyos károsítás esetén foltszerűen pusztul. Jelenlétére a folt környékén található járatokból lehet következtetni.

Védekezni ellenük jellemzően agrotechnikai eszközökkel, mint a forgatásos talajműveléssel, szántással lehet. A forgatásos, illetve a forgatás nélküli talajművelésről megoszlanak a vélemények. Mind a kettőnek megvan maga előnye és hátránya is.

Fel kell készülnünk viszont arra, hogy belátható időszakon belül előtérbe fog kerülni a forgatás nélküli talajművelés, ez a mezei pocok populációk kordában tartását nem fogja megkönnyíteni.

Milyen más lehetőségünk van még a védekezésre?

Kémiai védekezésre egyre kevesebb lehetőségünk lesz. Javasolt védekezési mód még a „T” fák kihelyezése, amellyel a ragadozó madarak „munkáját” lehet megkönnyíteni, hogy gyéríteni tudják a populációt.

Fontos kiemelni, hogy a fenntartható mezőgazdaság szempontjából még inkább előtérbe fognak kerülni az ún. „rezervoár” területek (táblaszegélyek, mezővédő erdősávok) kialakítása. Ez több szempontból is hasznosnak tekinthető, növeli a biodiverzitást, élőhelyet biztosít a különböző hasznos szervezeteknek, mint például segítheti a természetes ellenségek felszaporodását, illetve a kártevők számára is zavartalan élőhelyet tudunk biztosítani.

Ilyen területek kialakításával a mezei pocok számára is tudunk élőhelyet kialakítani, ami csökkentheti a kultúrnövényben történő károkozásukat, a gazdasági kárunkat.

(Forrás: NAK)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!