2024. március 29. péntek Auguszta

Már a harmadik marhavágóhíd „vérzett el” a Nébih ellenőrzésén

Agro Napló
Ismét súlyos higiéniai hiányosságokat találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy vágóhídon, rövid időn belül immár harmadik alkalommal, most Vas megyében – közölte az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság az Agro Naplóval.

Az üzemben tapasztaltak, többek közt az eszközfertőtlenítők működésképtelensége és a higiénikus kézmosás feltételeinek hiánya miatt a hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette a létesítmény tevékenységét.

A részleteket ismertetve a Nébih közölte: sorozatban immár harmadszor szembesültek súlyosan jogsértő higiéniai körülményekkel a Nébih ellenőrei egy marhavágóhídon. A jogsértő tapasztalatokkal zárult februári helyszíni szemle ez alkalommal egy Vas megyei élelmiszer-előállító létesítményben zajlott.

Az általános takarítatlanság mellett kiemelkedő hiba volt, hogy az üzemeltető nem biztosította sem az eszközök, berendezések tisztításának, sem a személyzet megfelelő kézmosásának feltételeit. Mindez, amellett, hogy jogszabályban előírt, alapvető élelmiszerbiztonsági követelmény, a jelenlegi járványhelyzetben különösen súlyos mulasztás.

A vágóhíd több helyiségében nem álltak rendelkezésre a higiénikus kézmosás feltételei – hiányzott a kézfertőtlenítő-, a kézmosószer, a papírtörölköző. A vágósoron található kézfertőtlenítőt ugyan hatósági felhívásra üzembe helyezték, de beindítását követően a benne lévő víz felforrt, a termosztátja nem működött, hőmérője pedig nem is volt. Az üzemben volt olyan késfertőtlenítő, ami hőmérséklet emelkedésére utaló jelet nem mutatott (és hőmérővel sem rendelkezett), míg egy másikban a víz felforrt, erősen habzott, szennyezett volt.

A zsigerelő-negyedelő helyiségben a szegyfűrész fertőtlenítőjét nem kötötték be a szennyvízhálózatba, így a beleeresztett víz közvetlenül a padozatra folyt. Meglepő volt a helyzet a hasító-fűrész fertőtlenítőjénél is, ahol a tömlő repedésén keresztül, nyomás alatt olyan mértékben ömlött a víz, hogy a berendezést nem lehetett használni. Nem működött a bárdfertőtlenítő sem, amiben egy rozsdás fűrészt tároltak. Az üzemben oda nem illő tárgyak (pl. kenőspray flakon, szennyezett textil darab) akadtak máshol is.

A Nébih a súlyos élelmiszerhigiéniai jogsértések miatt azonnali hatállyal felfüggesztette az üzem vágóhídi tevékenységét. Az érintett egység kizárólag a hiányosságok maradéktalan kijavítása után, a hatóság ismételt, kedvező eredményű helyszíni ellenőrzését követően folytathatta vágási tevékenységét.

Az ügyben az eljárás és bírság megállapítása folyamatban van. A vállalkozás adatai elérhetőek a hatóság jogsértés listáján. Az ellenőrzés során készült fénykép- és videofelvételek elérhetőek a Nébih honlapján – tartalmazza az ismertető.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!