Magyarország „keleti nyitás” politikájának Laosz is az egyik stratégiai célterülete

Agro Napló
Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár fogadta Phouang Parisak Pravongviengkham, laoszi mezőgazdasági miniszterhelyettest, aki delegációjával a „Világfórum és Kiállítás a Családi Gazdálkodásról” szóló konferencia keretében jött Magyarországra.

A kétoldalú tárgyaláson az államtitkár kiemelte: hazánk keleti nyitás politikájának része a magyar-laoszi agrárkapcsolatok megerősítése,a kutatóintézetek közötti intenzív együttműködés folytatása, különösképpen a halászat, az állattenyésztés és a takarmánygyártás területein, melyeket mindenképpen szükséges ápolni és fejleszteni.

Czerván György ezután összefoglalta a 2010 és 2013 között elért kimagasló makrogazdasági eredményeket, valamint az agráriumban végbemenő főbb folyamatokat. Hozzátette: a folyó áron vett mezőgazdasági kibocsátás, a mezőgazdasági beruházások és foglalkoztatás, valamint az agrár-külkereskedelmi mutatók kedvező alakulását.

Phouang Parisak Pravongviengkham hangsúlyozta: Magyarország kiemelt partnere Laosznak a természeti erőforrások fenntartható hasznosításában, különös tekintettel a délkelet-ázsiai országban rendelkezésre álló „zöld” erőforrásokra és a fenntartható agrárgazdálkodás (beleértve az édesvízi akvakultúrát) fejlesztése területén meglévő magyar eredményekre és tapasztalatokra.

A laoszi mezőgazdasági miniszterhelyettes hozzátette: Laosz 2015-ben csatlakozik az ASEAN Gazdasági Közösséghez, és a Magyarországgal való együttműködés segítene az ezzel járó kihívások leküzdésére és a lehetőségek kiaknázására.

A megbeszélés alapján minkét fél megerősítette, hogy elő kívánják mozdítani az együttműködést a két ország között, így például a családi gazdaságok tevékenységére alapozott modell élelmiszer-biztonsági rendszer létrehozásában; laboratóriumi háttér kialakításában; állategészségügyi szolgáltató háttér fejlesztésében; a vidéki lakosság élelmiszerellátásának és az élelmiszertermelésből élők megélhetésének javításában néhány kijelölt laoszi körzetben, valamint a magáncégek együttműködésének ösztönzésében.

Laoszban a mezőgazdaság a nemzetgazdaság egyik fő pillére, a foglalkoztatottak mintegy 71%-a az agrárszektorban dolgozik. Az ország GDP-jének 48%-a a mezőgazdaságból, illetve a természeti erőforrások hasznosításából származik.

Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!