Magyarország a vidékfejlesztés terén is segíti a Nyugat-Balkán európai integrációját

Agro Napló
Magyarország a vidékfejlesztés terén is segíti a Nyugat-Balkán európai integrációját – jelentette ki Kis Miklós, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Délkelet-Európai Regionális Vidékfejlesztési Állandó Munkacsoport (RRD SWG) legutóbbi ülésén Pristinában.

A szaktárca közlése szerint minden évben magas szintű ülést tart a szóban forgó munkacsoport a régió országainak tárcavezetőinek részvételével. Az idei ülésre november elején került sor a koszovói Mezőgazdasági, Erdészeti és Vidékfejlesztési Minisztérium szervezésében, ahol a magyar Agrárminisztériumot Kis Miklós képviselte.

A találkozón a munkacsoport tagjai áttekintették a mezőgazdaságot és vidékfejlesztést érintő regionális kooperáció és a térségbeli reformok helyzetét. Kis Miklós hozzászólásában kiemelte: Magyarország elkötelezett a balkáni régió fejlődése mellett. Ezt bizonyítja, hogy hazánk a térségben aktívan vesz részt a különböző fejlesztési tevékenységekben. Az intézményfejlesztési és az élelmezésbiztonság fejlesztésére irányuló együttműködési projektekben közreműködik, és a térségből érkező egyetemi hallgatók magyarországi képzéseihez ösztöndíjakat nyújt hazánk.

Az agrártárca államtitkára hangsúlyozta: a helyi közösségek által kezdeményezett fejlesztések fontosságát, amelyek nagy szerepet játszanak a vidéki közösségek életképességének javításában. A magyar kormány célja, hogy elősegítse a vidéki munkahelyek megtartását és új munkahelyek létesítését, hozzájárulva ezzel a biztonságos életkörülmények kialakításához és a lakosság helyben tartásához. Rámutatott: az alulról jövő kezdeményezések jó példája a LEADER támogatások felhasználása, amelynek célja elsősorban a helyi mikrovállalkozások segítése és a vidéki önkormányzatok helyi fejlesztése.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!