Ismételtek a bajnok fiatalok: a Kiskunfélegyháza nyerte a Gazdászversenyt

Agro Napló
Kiskunfélegyházi győzelem, szekszárdi ezüst és győri bronz született a Csongrád-Csanád vármegyei Hódmezővásárhelyen, a 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok május 5-i, pénteki napján.

Az Agrárszakképző Intézmények III. Országos Gazdászversenyét Farkas Sándor miniszterhelyettes, Jakab István a MAGOSZ elnöke, az Országgyűlés alelnöke, a házigazda vezetősége részéről pedig Kurusa Tamás, a Hód-Mezőgazda Zrt.  termelési vezérigazgató helyettese nyitotta meg péntek délelőtt 10-kor a Takács Ferenc Képző Központ területén.

Az SZTE Takács Ferenc Képző Központ épületébe és a ló bemutató térre szervezett versenyen az ország agrárszakképző intézményeinek 10 diákcsapata mérte össze tudását a gazdálkodáshoz kapcsolódó elméleti és gyakorlati összefüggések, továbbá az ügyesség, valamint a rátermettség területén.

A beltéri írásbeli kérdéssor megválaszolása után a látványos, szakmai gyakorlati feladatsor megoldása a kiállítás nyilvánossága előtt zajlott 14 órától, az "F" szektor lelátója és korlátai előtt. Szép számú érdeklődő követte az eseményeket, amelyek egész napos elfoglaltságot jelentettek az agrárszakképzésben tanuló fiataloknak.

A verseny eredményhirdetésén a mezőny komoly díjakat, szakmai utakat és ajándékokat kapott, minden résztvevő hazavihetett valamit az élmények és a tapasztalatok mellé.

I. helyezett: Déli ASzC Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum csapata,

II. helyezett: Déli ASzC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum csapata,

III. helyezett: Kisalföldi ASzC Veres Péter Mezőgazdasági Technikum csapata.

Az első helyezett kiskunfélegyházi csapat

A díjátadó ünnepségen több értékes különdíj is gazdára talált. A fiataloknak az elismerés részeként szakmai látogatásokat szerveznek Magyarország legfejlettebb, példaértékű gazdaságaiba.

Gratulálunk valamennyi versenyző csapatnak!

Dr. Horváth József, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója a verseny és a képzések részleteiről is beszélt nekünk.

Milyen eredményeket hozhat az agrárképzésnek, a felsőoktatásnak és a gyakorlati szereplők számára a 2023-as Gazdászverseny?

Azt gondoljuk és reméljük, hogy egy ilyen országos verseny ráirányítja a figyelmet az agrárszakképzés fontosságára. Továbbá arra, hogy ösztönözze a fiatalokat, hogy minél jobb tanulmányi eredményeket érjenek el, ezáltal pedig a felsőoktatási környezetben és szinten is folytassák a tanulmányaikat. A tudást és az eredményeket értékelő szakmai zsűriben olyan cégvezetők is jelen voltak, akik lehetséges munkavállalóikra tekinthetnek itt. A személyes találkozó pedig lehetőséget ad arra, hogy jó emlék mellett akár barátságok köttessenek, és olyan szakmai tartalmakat kaphassanak a fiatalok, ami segítheti, megalapozhatja a jövőjüket is.

Milyen kapcsolódási pontok, fejlődési és oktatási lehetőségek valósulnak meg az agrárszakképzés részéről a fiatalok számára?

Az élő kapcsolat nagyon fontos a szakmában, a duális képzés működése ennek a terepe. A szakképzésben oktatók folyamatos és rendszeres továbbképzéseken vesznek részt. A mi esetünkben, az Alföldi Agrárszakképzési Centrumban ezt oktatói továbbképzési programok kidolgozásával oldjuk meg, ami a szakmai oktatók tekintetében a duális képzést helyezi a fókuszba.

Dupla cél, hogy a vállalati szakemberek megismerjék az oktatásmódszertan fő trendjeit, a szakoktatók pedig gyakorlati ismereteket kaphatnak a legkorszerűbb agrotechnológiákról. Lényeges, hogy a többi központban is működnek a képzések, így a cégek, a vállalatok szakembereinek bevonásával történik a szakmai oktatás.

A komplementer, egymást segítő oktatási rendszer indulásával komoly fejlődés lehetősége nyílt meg. Természetesen mindenki megelégedésére szeretnénk ebben dolgozni, ahol pedig esetleg lesz benne csiszolni való, azt a jövőben meg fogjuk tenni.

Arra törekszünk, hogy a sokszor meglévő távolságot, ami a csúcstechnológiát képviselő cégek és adott esetben az iskolai tananyag, a tantermi, vagy a tangazdasági oktatás között van, minél inkább csökkentsük, közelebb hozzuk egymáshoz a szereplőket. Ezáltal mindenki közelebb kerül az általa fontosnak tartott célokhoz is.

Az oktatás magasabb szintű lesz, a végzett, szakmát szerzett tanulók korszerűbb, piacképesebb, jól konvertálható tudáshoz jutnak. Eközben a duális képzést biztosító cégeknél, velük együtt fejlődő oktatók által tanulják a szakmákat, valamint nagyobb az esélyük arra, hogy megbecsült munkavállalók lehetnek, illetve inspirációt, ötleteket kaphatnak saját vállalkozás indításához, vagy továbbfejlesztéséhez – mondta Dr. Horváth József, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója.

Képgalériánk Facebookon az alábbi képre kattintva megtekinthető:

Csurja Zsolt
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!