Indokolt a befektetői óvatosság, de vannak lehetőségek

Agro Napló
Az infláció felgyorsult, az alapkamat pedig emelkedő pályára került, ami a befektetések piacát is érinti – derült ki a K&H befektetői klubjának budapesti rendezvényén; a K&H szakértői szerint az a kulcskérdés, hogy milyen stratégiát választanak most a megtakarítással rendelkezők.

Kiemelték: a kockázatvállalási hajlandóságtól függően a mostani helyzetben kellő óvatosság mellett a részvénypiacok még mindig vonzó hozamot jelenthetnek, ezen belül a mesterséges intelligencia által támogatott és a zöld pénzügyekhez sorolt környezetbarát, fenntartható befektetések fontos szerepet kaphatnak.

Megjegyezték az is: a koronavírus-járvány újabb hullámai miatt még bizonytalan, hogy mikor térhet vissza a normális kerékvágásba a világgazdaság. „Komoly nehézségekkel küzdenek a globális ellátási láncok - például az autóiparban és az elektronikai ágazatban -, drasztikusan megnőttek a szállítási költségek, és az energiaárak is meredeken emelkednek. Az ezekből adódó inflációs nyomás mind a döntéshozóknak, mind a piaci szereplőknek fejtörést okoz” - hívta fel a figyelmet Ábrahám András, a K&H Privát bank vezetője a makrogazdasági környezet kihívásaira.

Szeptemberben Magyarországon az éves infláció kilencéves csúcsra, 5,5 százalékra gyorsult, az áremelkedésből adódó kockázatok miatt pedig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatemelési ciklusba kezdett. Ennek eredményeként a ráta az év első felében jellemző 0,6 százalékos értékről 1,8 százalékra emelkedett. 

Érdemes nyitni az ESG alapok felé

A megtakarítók számára a jelenlegi környezetben - kellő óvatosság és a kockázatvállalási hajlandóság felmérése mellett - a részvénypiacok kecsegtetnek attraktív hozammal. Fontos azonban a diverzifikáció, azaz nemcsak a forintalapú, hanem az euró- vagy dolláralapú alapok számításba vétele is.

Emellett a zöld pénzügyek is egyre inkább teret nyernek, amelyet az MNB is kiemelten kezel. Virág Barnabás, a MNB alelnöke hívta fel a figyelmet a jegybankok növekvő felelősségére, amit például a klímakockázatok nem megfelelő árazása indokol. A klímaváltozás közvetlenül hat az inflációra, közvetve pedig a pénzügyi stabilitást is érinti. Mindezek miatt a jegybankoknak aktív szerepet kell vállalniuk a zöld pénzügyek területén is. Számos cég még csak marketingfogásként használja a zöld átállást és olyan termékeket, szolgáltatásokat minősít fenntarthatónak, amelyeknél ez kétséges lehet, ezért a jegybankoknak segíteniük kell abban, hogy átláthatóbb és összehasonlíthatóbb lehessen a zöld befektetések piaca.

A megfelelő szabályozási környezet fontos, mert egyre jobban teljesítenek a fenntarthatóságot fókuszba helyező úgynevezett ESG alapok – ezek figyelembe veszik a társadalmi és a zöld szempontokat, azaz a fenntarthatóságot is -, amelyek már most is jelentős szeletet hasítanak ki a piaci tortából, az előrejelzések szerint pedig további növekedés előtt állnak. A világ egyik legnagyobb tanácsadó cége, a PwC – vagyis a  PricewaterhouseCoopers - szerint az európai piacon az ESG alapok részesedése 2020-ban 15 százalékos volt, ami 2025-re 57 százalékra emelkedhet. A fenntartható befektetési megoldások terén a K&H is kiemelkedően színes kínálatot nyújt, mivel a vállalatcsoport környezetvédelmi céljaival összhangban kívánja kielégíteni az egyre erősebb, „zöld” ügyféligényeket is. 

Képbe kerül a mesterséges intelligencia

Általánosságban tehát a részvény- és vegyes alapok a mostani kilátások szerint jó befektetési alternatívát kínálhatnak. Ezek között pedig ma már megtalálhatóak a mesterséges intelligencia (MI) által támogatott befektetések is.

A K&H ez év őszén privát banki ügyfelei számára elérhetővé tette a mesterséges és az emberi intelligencia együttműködésén alapuló befektetési megoldást. Az alap esetében a mesterséges intelligencia folyamatosan figyeli és elemzi a piaci adatokat, az eredmények alapján előrejelzést készít, majd befektetési ajánlásokat tesz, de a működést továbbra is portfóliómenedzserek felügyelik. A szakemberek szerepe tehát a döntési folyamatban kulcsfontosságú marad: az MI-vel való partnerség egy kiváló koprodukció ember és a mesterséges intelligencia között.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!