Így kell igazolni a növénytermesztést a fiatal gazda pályázaton

Agro Napló
A fiatal gazda pályázat több módosításon ment keresztül az eredeti felhívás megjelenése óta. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatást adott ki a növénytermesztés igazolására vonatkozóan.

Nagyon fontos változás az induló üzemméret igazolása. A korábbiaktól eltérően, a jelenleg érvényben lévő felhívás szerint, üzemméret igazolására az egységes kérelembe bejelentett területek vehetők figyelembe (kivéve gombatermesztés).

Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 22/2016. (IV. 5.) FM rendelet 4. § (1) bekezdése alapján, a támogatást igénylőnek az egységes kérelemben minden, az általa használt területet meg kell jelölnie, függetlenül annak méretétől.

Az egységes kérelem beadása alkalmával tehát a 0,25 ha alatti területek is megjelelhetők, de ilyen esetben SAPS támogatás nem igényelhető.   

A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás című pályázattal kapcsolatos információk itt elérhetőek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Még van elnyerhető forrás öntözésre

Még van elnyerhető forrás öntözésre

A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztését célzó pályázaton még van elnyerhető forrás – írja a nak.hu. Az egyszerűbb igénylésért ügyfélbarát...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!