2024. április 19. péntek Emma

Hogyan lesz aflatoxinmentes a tej?

Agro Napló
300 millió forintos kutatási program indult a Debreceni Egyetemen a tejbe kerülő, közegészségügyi veszélyt jelentő aflatoxin szintjének meghatározásáról és csökkentéséről – közölte az egyetem pályázati központja.

Az aflatoxin az aspergillus penészgombák által termelt méreganyag, amely hosszú távon májkárosodást okoz. A méreg a takarmány útján kerül az állatok szervezetébe és így a tejbe. A konzorciumvezető Debreceni Egyetem a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal mintegy 300 millió forint támogatást nyert el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal nemzeti kiválóság pályázatán arra, hogy meghatározzák a magyar fogyasztók rövid és hosszú távú alfatoxin-terhelését a tejtermékláncban, valamint a kockázatkezelő intézkedések megalapozására.

A program célja az is, hogy a fogyasztói kitettség feltárásán alapuló élelmiszerbiztonsági kockázatbecslést pontosítsák, illetve a megelőzés lehetőségeit feltárják.  A kutatók szerint ugyanis az aflatoxin jelenléte a különféle kukorica hibridek és tárolástechnológiák megfelelő használatával csökkenthető.

A projekt során mikrobiológiai és analitikai eszközökkel feltárják azokat a technológiai folyamatokat, amelyeken keresztül a mikotoxinok bekerülhetnek az élelmiszerláncba. Kidolgozzák azt is, hogy különböző mikroorganizmusok segítségével hogyan gátolható a mikotoxinok kialakulása, illetve hogyan lehet hatástalanítani a takarmányba már bejutottakat.

A szeptember elején indult négyéves projekt eredménye ajánlás formájában jelenhet majd meg a tejtermékláncban szereplők számára. A megfelelő tárolási technológiák, valamint a fertőzés esetén szükséges intézkedésekről szóló ismeretek pedig a jövő szakembereinek képzésébe, az oktatásba is bekerülnek - közölte az egyetem.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!