Ha felpörög az export, jó évük lehet a dinnyetermelőknek

Agro Napló
A koráb­biaknál kisebb lendülettel indult a hazai görögdinnyeszezon és -export is. A termelők abban bíznak, hogy az el­ma­radó utazások miatt a németek több dinnyét esznek majd otthon, így nőhet a kivitel, egyúttal pedig itthon sem zuhannak a mélybe az árak – olvasható a Világgazdaság keddi számában.

 

Egyelőre kissé vegyes a kép – értékelte a dinnyeszezon ed­digi tapasztalatait a Világgazdaság érdeklődésére Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. Ez elsősorban a termés mennyiségére igaz, ugyanis valamivel kevesebb görögdinnyét szedtek az idén, mint általában ilyenkor szoktak. Ennek az az oka, hogy a termés kötődésekor hűvösebb volt az időjárás.

Ettől függetlenül a termés elegendő a hazai piac ellátására, és a várható 160 ezer tonnából exportra is jut, bár Ledó Ferenc szerint ez utóbbi is döcögősebben indult az idén. A minőség sem teljesen kiegyensúlyozott, de összességében jó – mondta.

A múlt heti kánikula kedvezett a fogyasztásnak, a dinnyetermelők abban bíznak, hogy jó marad az idő egészen szeptember köze­péig, ameddig reményeik szerint tart majd a dinnyeszezon.

Most főként Békés megyéből, valamint baranyai és tolnai területekről érkezik a dinnye legnagyobb része, de a múlt hét óta már a Heves alatti termőtájon is nagyobb mennyiségben szedik. Várhatóan augusztus 5–10. körül indul be a szabolcsi rész, ami Ledó Ferenc szerint azért is szerencsés, mert így a legnagyobb mennyiségek nem egy időben érkeznek a különböző területekről. Az állományok egyébként kifejezetten kedvező képet festenek: jól sikerültek a má­sod- és harmadkötések, ami azt jelenti, hogy augusztus 20. körül ismét lesz egy nagyobb mennyiség a piacon.

Az árak nagyon szórtak, legolcsóbban kilónként 129 forintért kínáltak magyar dinnyét egy múlt hét végi akcióban, de a helyi piacokon 250 forintot is elkértek érte. A 129 forintos ár valószínűleg annak tudható be, hogy a kereskedő nem tett rá árrést, a forgalmazási költségeket pedig lenyeli, a dinnyét vevőcsalogató árunak használva – a FruitVeB elnöke szerint az áruházláncok első akcióinál ez így szokás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Idén előbb kezdődött a dinnyeszezon

Idén előbb kezdődött a dinnyeszezon

Minél több magyar dinnye fogyasztására kívánja ösztönözni Nagy István agrárminiszter, a közösségi oldalára feltöltött videóban, mert így a magyar csal...

Kiváló minőségű lesz a magyar dinnye

Kiváló minőségű lesz a magyar dinnye

E hét végén megkezdődik a görögdinnyeszüret az ország déli térségeiben. Az utóbbi hetek kedvező időjárása miatt kiváló minőségre számítanak a termelők...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!