Élelmiszerárak: Csehországgal egy szinten állunk

Agro Napló
Élelmiszerárak tekintetében jelentős a különbség az EU országai között. Magyarországon az uniós átlag 79 százalékába kerültek az élelmiszerek és üdítők 2015-ben.

Tavaly több mint kétszeres különbséget mértek az átlagos élelmiszerárakban az Európai Unióban, Lengyelországban voltak a legolcsóbbak az élelmiszerek és üdítők, míg a legtöbbet Dániában kellett fizetni ezekért a termékekért – derült ki Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) június 15-én nyilvánosságra hozott jelentéséből.

Az élelmiszert és üdítőket tartalmazó fogyasztói kosár ára Dániában az uniós átlag 145 százaléka volt 2015-ben, míg Lengyelországban 63 százaléka. Dániát Svédország követte 124 százalékkal, majd Ausztria 120, Írország és Finnország 119 százalékkal. Lengyelországnál kissé drágábbak voltak a vizsgált termékek Romániában (64 százalék), majd az emelkedő sorrendben Bulgária következett 70 százalékkal. Magyarország Csehországgal azonos szinten áll, mindkét országban az uniós átlag 79 százalékába kerültek az élelmiszerek és üdítők 2015-ben.

Dohány és alkohol

A felmérés szerint a legnagyobb, csaknem négyszeres különbség a dohánytermékek árában volt az országok között, Bulgáriában az uniós átlag 50 százalékát kellett fizetni ezekért az árukért, míg Nagy-Britanniában ennél jóval többet, az uniós átlag 218 százalékát.

Magyarországon voltak a harmadik legolcsóbbak az alkoholos italok az unióban, az átlag 74 százalékába kerültek. Ennél olcsóbban csak Bulgáriában és Romániában lehetett alkoholhoz jutni, az előbbi esetében az uniós átlag 64 százalékát, az utóbbi országban 72 százalékát kellett fizetni érte. Írországban voltak a legdrágábbak az alkoholos italok, itt 175 százalékkal kerültek többe, mint az uniós átlag, majd Finnország és Nagy-Britannia következett 172 és 163 százalékkal.

A felmérés mintegy 440 terméket, élelmiszert, üdítőt és dohányárut foglalt magába.

Forrás: nak.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!