Egységes járulékot fizethetnek a cégek 2020-tól

Agro Napló
Jelentős bürokratikus tehercsökkentés mellett több adócsökkentést is hoz az új, egységes járulékokról szóló törvény, amennyiben azt az országgyűlési képviselők elfogadják – közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

A javaslat szerint – amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hozott nyilvánosságra a Pénzügyminisztériumból származó információk alapján -  négy járulékfajta olvadna a társadalombiztosítási járulékba jövő július 1-jétől a Pénzügyminisztérium által benyújtott javaslat szerint. A nyugdíjjárulék, a természetbeni és a pénzbeli egészségbiztosítási járulék, valamint a munkaerőpiaci járulék olvad majd össze. Az új egységes járulék, azaz a társadalombiztosítási járulék mértéke 18,5 százalék lesz 2020. július 1-jétől. Az adórendszer jelentős egyszerűsítésén túl az egységes járulék bevezetése biztosítja például azt, hogy az őstermelők, illetve a megbízási jogviszonyban dolgozók munkaerőpiaci ellátásokra való jogosultságot is szereznek 2020. július 1. után.

A jelentős bürokratikus tehercsökkentés mellett több adócsökkentést is hoz szándékai szerint az új, egységes járulékokról szóló törvény. A vállalkozók évi 7,5 milliárd forintot spórolnak azzal, hogy enyhülnek a minimum járulékalapra vonatkozó szabályok. Míg jelenleg az egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékot legalább a minimálbér másfélszerese után fizetik meg, addig 2020. július 1-től a minimálbér után. A jövő év július 1-je után már minden dolgozó nyugdíjast megillet a járulékmentesség. Jelenleg csak a munkajogviszonyban állókra érvényes az kedvező a szabály, hogy bérüket csak a 15 százalékos személyi jövedelemadó (szja) terheli. A kormány számításai szerint a szabály kiterjesztése évente összességében mintegy 20 milliárd forintot hagy az érintetteknél.

Jövőre gyakorlatilag minden számláról online adatot kell majd szolgáltatni, amely a gazdaságfehérítésén túl biztosítja azt is, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) akár már 2021 tavaszától elkészítse a vállalkozások áfabevallási tervezetét. Az adóhivatal jelenleg csak a 100 ezer forintos áfaösszeget elérő számlák adatait látja online, 2020. július 1-től viszont már a belföldi áfa-alanyok részére kiállított számlákat is, vagyis lényegében minden vállalkozói számlát, 2021. január 1-től pedig a magánszemélyek részére kiállítottakat is.

A PM a javaslattal kapcsolatban azt hangsúlyozza, hogy az online számlarendszer a piaci elemzők értékelése szerint is bevált, számításaik szerint egy év alatt 200-250 milliárd forint plusz bevételt termelt az államkasszának. Az online számlázás bevezetésének jelentős szerepe volt abban is, hogy 2018-ra 10 százalék alá csökkent az áfa-elkerülés mértéke Magyarországon.

Ha az Országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatot, az adóhivatal kockázatelemzői a jövőben gyakorlatilag minden számlát látnak majd, így a költségvetés további bevétel-növekedéssel, a tisztességes adófizetők pedig tiszta piaci versennyel számolhatnak.

Két további intézkedés is segíti jövőre a gazdaság fehérítését. 2020. július 1-től számlát, illetve nyugtát kell kiállítani az áfa-mentes ügyletek nagy részéről is, így például a magán-egészségügyi, fogorvosi, oktatási szolgáltatásról, illetve az ingatlanértékesítésről is. Emellett tizenöt napról nyolc napra csökken a számlakibocsátásra nyitva álló határidő – tartalmazza a törvénytervezet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Lejárt az online próbaidő

Lejárt az online próbaidő

Az adóellenőrök megkezdték azoknak a társaságoknak a vizsgálatát, amelyek továbbra sem tudják magas üzembiztonsággal, valós időben eljuttatni számlaad...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!