2024. április 19. péntek Emma

Az agrárkamara szorgalmazza az állami földvagyon értékesítését a gazdáknak

Agro Napló
Budapest, 2015. július 20., hétfő (MTI) - A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azt szeretné, hogy a kormány tegye meg a szükséges lépéseket a gazdák földhöz juttatásáért az állami földvagyonból - ismertette Győrffy Balázs, a NAK elnöke a szervezet elnökségi ülésén hozott döntést hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: ezt a mostani jogszabályi keretek között, piaci áron, teljes átláthatóság mellett, lehetőleg megfelelő finanszírozási környezetben biztosítsa az állam.

Kifejtette: a hatályos törvények értelmében bizonyos méret felett csak és kizárólag licites ármegállapítás lehetséges, tehát senki sincs kizárva az állami földvagyon megszerzéséből.

Elmondta, az árverésen kaució letételével alakul ki az ár, az elővásárlási jogok pedig ugyanazok, mint 25 évvel ezelőtt voltak.

A NAK elnöke felhívta a figyelmet, hogy a magyar termőföldvagyon könnyen külföldi kézbe kerülhetne, ha gazdasági társas vállalkozások is szerezhetnének földtulajdont, mivel a társas vállalkozások nemzetközi vásárló részére is értékesíthetők. A mostani szabályozás szerint a helyben lakó földművelők szerezhetnek földvagyont, fontos továbbá, hogy olyanoknál legyen a termőföld, akik használják, és nem spekulációs céllal veszik. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mivel 20 éves elidegenítési tilalom mellett történne az értékesítés, ez távol tartaná a spekulációt.

Arra a kérdésre, hogy mikor indulhat az értékesítés, Győrffy Balázs elmondta: sok kérdést kell még tisztázni, még nincs kormányzati döntés.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erdészeti fórumsorozatot tart a NAK

Erdészeti fórumsorozatot tart a NAK

Erdészeti tájékoztató fórumsorozatot tart a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szeptember 16. és november 4. között – közölte lapunkkal a köztestület...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!