Az agrárgazdaságok támogatására 60 milliárdos pályázat indul

Agro Napló
Hatvanmilliárd forintos pályázat indul a jelenlegi, már zárás előtt álló uniós agrárpolitikai keretből december 9-én – közölte a vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Kiskunfélegyházán sajtótájékoztatón.

 Fazekas Sándor Bács-Kiskun megyei látogatása során a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület rendezvényén vett részt, amelyet a Kiskunfélegyházi Malom Kft. sütőüzemében tartottak.

    A tárcavezető a sajtótájékoztatón ismertette, hogy a pályázat állattartótelepi technológiák korszerűsítését, gépek berendezések vásárlását szolgálja, emellett kiterjed az élelmiszer-ipari feldolgozó-kapacitások fejlesztésére is.

    A miniszter elmondása szerint külön alapot képeztek a kisgazdaságok, illetve a közepes és a nagyobb vállalkozások számára azért, hogy minél hatékonyabban tudjanak pályázni, és az üzemméretüknek megfelelő gépekhez tudjanak hozzájutni.       Rámutatott: a pályázat a magyar mezőgazdaság számára 60 milliárd forint forrást jelent, ám ez még növekszik az önerőkkel, illetve a hitelekkel.       Fazekas Sándor szerint fontos, hogy minél „munkaintenzívebb és hozzáadott értékű termelésünk legyen, hiszen így tudjuk elérni, hogy még több ember kapjon megélhetést vidéken, és még több jó ízű és finom élelmiszer kerüljön az asztalokra”.     A kiskunfélegyházi pékségnél tett látogatásáról beszámolva azt mondta: ez az üzem hozzájárul ahhoz, hogy a magyar sütőipar, a magyar pékségek versenyképesek legyenek, és helyt tudnak állni mind a belföldi piaci versenyben, mind a határainkon kívül.

    A vidékfejlesztési miniszter Kiskunfélegyházát a magyar mezőgazdaság egyik kiemelkedő városának nevezte, amely kiváló termeléssel és elsőrangú feldolgozóiparral, világszerte ismert termékekkel is rendelkezik. Méltatta a Kiskunfélegyházi Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesületet, „amely épít a jelenre, munkahelyteremtéssel, termelési fejlesztéssel is foglalkozik”.

    Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a munkahelyteremtő egyesület tiszteletbeli elnöke kiemelte: a kiskunfélegyházi egyesület észrevételeit, javaslatait az elmúlt 3 évben megpróbálta közvetíteni, eredményesen. Utalt a nemzeti lovasprogramra, a hungarikum törvény megalkotására és a kiskunfélegyházi cégek pályázati sikerességére is.

    Gulyás István, a Kiskunfélegyházi Malom Kft. tulajdonosa, egyben ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: gazdasági társasága 620 alkalmazottat foglalkoztat, további 150-200 fő bedolgozik a cégnek.

    Csak friss sütőipari terméket gyártanak, ezeket saját mintaboltjaikban és a közétkeztetésben értékesítik, de külsős bolthálózatoknak is szállítanak.

    A cég 2012-es nettó árbevétele 3,5 milliárd forint volt, az idén várhatóan eléri a 4 milliárd forintot. 

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Jó üzlet a pünkösdirózsa export

Jó üzlet a pünkösdirózsa export

Nyugati réspiacra termelnek bazsarózsát Szolnok határában. Nagy befektetést igényel a most telepített 92 ezer tős ültetvény, de a sok éve külföldre sz...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!