Átlagon felüli mértékben nőtt az agrárcégek hitelállománya

Agro Napló
Jelentősen nőtt 2021-ben a mezőgazdasági-élelmiszeripari, illetve a kereskedelmi cégek súlya a bankok vállalati hitelportfóliójában. A szállító cégek részesedése viszont alig 4 százalék feletti.
Fotó: Mirkó István / Magyar Nemzet

 

Érezhetően átalakult tavaly a vállalati hitelportfólió ágazati összetétele Magyarországon – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. Eszerint például a feldolgozóipari vállalatok hiteleinek állománya mindössze 2,2 százalékkal emelkedett – miközben a teljes céges portfólió nagysága közel 11 százalékkal –, így az állomány szerinti részesedésük két százalékponttal, 22,9 százalékra csökkent éves összevetésben. Mindez ráadásul úgy következett be, hogy az MNB statisztikájában az élelmiszeripar is a feldolgozóiparon belül szerepel: az elmúlt év pedig egyáltalán nem alakult rosszul az élelmiszerek, italok és dohánytermékek feldolgozását végző ágazat finanszírozási piaca szempontjából, hiszen az itt tevékenykedő cégek hiteleinek állománya 15,6 százalékkal, 685 milliárd forint fölé ugrott egy év alatt – értesült a Világgazdaság összeállításából az Agro Napló.

A kereskedelmi és gépjárműjavítási ágazatban érdekelt cégek súlya viszont jelentősen, 17 százalék fölé nőtt a vállalati hitelportfólión belül, mivel ezen a területen a decemberig tartó egy év alatt közel 18 százalékkal, 1771 milliárd forintra hízott az állomány. Jóval visszafogottabb, de az átlagot még mindig meghaladó, 11,5 százalékos ütemben nőtt tavaly a hitelállomány az ingatlanüzletben érdekelt vállalatoknál is – bőven meghaladva így a 2150 milliárd forintos szintet –, ezzel a részesedésük minimálisan, 20,8 százalékra nőtt a teljes portfólión belül. Mindezek alapján

tavaly is fennmaradt a vállalati hitelállomány viszonylag nagy, ágazatok szerinti koncentrációja, ám a három legnagyobb terület – a feldolgozóipar, a kereskedelem és az ingatlanügyek – súlya már csak 60,8 százalékot ért el decemberben, ami éves alapon közel egy százalékpontos csökkenés.

Ami a viszonylag szerényebb súlyú ágazatoknál történt mozgásokat illeti, a mezőgazdaságban – ahová az élelmiszeripar értelemszerűen nem számít bele – 12,2 százalékkal, 521 milliárd forint környékére emelkedett a hitelállomány, amelynek nyomán valamivel 5 százalék fölé kúszott a súlya a teljes portfólión belül. Az építőipari cégeknél éppen 10 százalék alá csúszott a 2021-es növekedési ütem, ezzel a súlyuk 5,9 százalékra csökkent a teljes portfólióban. A szállítási, raktározási területen viszont folytatódott a hitelállomány hosszabb ideje tartó zsugorodása, így az ágazat részesedése 0,6 százalékponttal, 4,3 százalékra olvadt a teljes portfólióban.

Fotó: Világgazdaság

Az MNB adatai szerint egyébként

tavaly soha nem látott szintre, 10 375 milliárd forintra emelkedett a nem pénzügyi vállalatoknál lévő hitelek állománya, ami 10,9 százalékos, éves bővülésnek felel meg.

A tranzakciók – tehát az új hitelfelvételek és törlesztések – értékénél pedig látványos ugrást hozott 2021: a teljes évi egyenleg majdnem pontosan 1000 milliárd forintos többletet mutatott, 27,9 százalékkal nagyobbat az egy évvel korábbi 782 milliárdnál.

 

(Forrás: Világgazdaság)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ingyen hitel a magyar gazdáknak

Ingyen hitel a magyar gazdáknak

Ingyen kölcsönhöz juthatnak a magyar gazdák az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitelével – mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidék...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!