2024. március 29. péntek Auguszta

Alig lesz méz idén, sok méhész befejezi a tevékenységét

Agro Napló
Egy átlagos évhez képest alig fele terem akácmézből idén. Ez legfeljebb csak a hazai szükségletet fedezi, exportra nem jut – idézi a Világgazdaság az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnökét.  

Bross Péter az InfoRádióban elmondta: az utóbbi hetek csapadékos, hűvös időjárása miatt volt, ahol egy csepp akácmézet sem tudtak begyűjteni, ezért biztosan több méhész tönkremegy.

Bross szerint éppen az akácvirágzásra érkezett meg a várva várt csapadék, de esőben a méh nem tud kirepülni, a 25 fokos meleg helyett pedig sokszor volt 10-15 fok.

Az országos eredmény azt mutatja, hogy akácmézből 4-6 ezer tonna lehet, ami talán elég a hazai piacra, de exportra nem jut, noha ez a legfőbb terméke a magyar méhészeknek.

„Ezt a kiesést nem tudjuk pótolni” – mondta Bross Péter. Az akácméz felvásárlási ára duplája, mint az egyéb mézeké, ami különösen érzékenyen érinti az ágazatot, ráadásul a méhcsaládok száma nagyon alacsony. Télen sok elpusztult, tavasz elején a repcét tizedelte az aszály.

Több méhész a válságban úgy reagál, hogy befejezi a tevékenységet, és a kormány lehetőségei is végesek ebben a helyzetben – tette hozzá. Bross Péter szerint még lehet reménykedni a nyári „méhlegelésben” (hárs, selyemfűkóró, napraforgó), de ez az év fekete év lesz.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!