Alacsonyabb árak, csökkenő vetésterület jellemzi a napraforgót

Agro Napló
Csökkent idén a napraforgó ára és hazai vetésterülete, még mindig kiemelkedő hozam mellett. A minőség változó, és egyértelműen a magas olajsavtartalmú fajták jelentik az igazán jó befektetést.

A napraforgó idei, 628 ezer hektáros vetésterülete Magyarországon csak 89,2 százaléka a tavalyinak, miközben továbbra is meghaladja az előző 5 év átlagát. A hazai táblák több mint felét már learatták. A népszerű szántóföldi növénynél fontos megkülönböztetnünk az ipari napraforgók közül a normál és magas olajsavtartalmú fajtákat. Ez utóbbi átvételi ára akár 20 százalékkal, körülbelül 20 ezer forinttal magasabb lehet, és idén is növekedett, míg a hagyományos napraforgóé valamelyest csökkent – mutatott rá dr. Halmos Gábor, a Concordia Közraktár Zrt. vezérigazgatója.

A termény 2018-as hektáronkénti hozama az Alföldön 2,8 -3,0 tonna, a Dunántúlon inkább a 3-3,3 tonna jellemző. Ez Magyarországon mára átlagosnak számít, világviszonylatban azonban évek óta a legjobbak között van, így a teljes termésmennyiséget idén 1,8 millió tonnára várják. A Társasághoz vizsgálatra eddig beérkezett napraforgóminták minősége nagyon különböző, az átlagostól a kiemelkedőig hullámzik, gyenge nem volt közötte. Az egyik legfőbb jellemző az olajtartalom, ami átlagosan ebben a szezonban is 46% körül mozog, de a cég laboratóriumában találkoztunk 50 százalékot elérő tételekkel is. Az idei év szokatlan jelensége, hogy összeért a napraforgó és a kukorica aratása.

A jelenlegi, alacsony árszintet várhatóan emelkedés követi majd, ezért a Concordia Zrt. várakozásai szerint jelentős tételeket tárolnak be a cég raktáraiba a következő hónapokban, kivárva a még kedvezőbb piaci viszonyokat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!