A sikerekhez összefogás kell a magyar agráriumban

Agro Napló
A magyar agráriumban csak összefogással érhetők el sikerek, amihez a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) is jelentősen hozzájárul tevékenységével – mondta Nagy István földművelésügyi miniszter pénteken Budapesten.

A tárcavezető a nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából, a MOSZ által rendezett ünnepségen, a Vajdahunyad várában kiemelte: a világban óriási verseny van, ezért minden erővel és kapacitással versenyképessé és eredményesebbé kell tenni a magyar mezőgazdaságot.

A kihívásoknak csak úgy lehet megfelelni, ha a mezőgazdaság minden szereplője egy irányba húz - tette hozzá. Kifejtette, törekedni kell arra, hogy az egy hektárról származó jövedelem nagysága növekedjen.

Emellett a miniszter beszédében kérte, hogy közösen, erőt megfeszítve dolgozzanak azért, hogy az ágazat vonzó legyen a fiatalok számára, minél többen lépjenek erre a pályára, valamint sikeres legyen az elkerülhetetlen generációváltás, amelytől a magyar vidék megmaradása is függ.

Nagy Tamás, a szövetség elnöke a rendezvényen MOSZ Emlékéremmel tüntette ki azokat, akik a mezőgazdaságban működő társas vállalkozásoknál, szövetkezeteknél, gazdasági társaságoknál kiemelkedő munkát végeztek. A kitüntetést nyolcvanan vehették át.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Megújuló agrárium, megújuló vidék

Megújuló agrárium, megújuló vidék

Tisztes eredményt tudhat maga mögött a magyar agrárium; az elmúlt években tapasztalt termelékenység és hatékonyság növekedés, a megtermelt javak minős...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!