2024. március 29. péntek Auguszta

A növényi olajok és tejtermékek húzták felfelé az élelmiszerárakat

Agro Napló
Összességében drágábbak lettek az élelmiszer-alapanyagok a nemzetközi kereskedelemben – jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
Rizsföld Kambodzsában. Fotó: ©FAO/Tang Chhin Sothy

FAO élelmiszerár-indexe, mely a nemzetközileg jelentős élelmiszer-alapanyagok havi árváltozását követi, 1,1%-kal erősödött januárban – olvasható a FAO közleményében, melyet az Agro Napló is megkapott.

Ebben a növényi olajok játszottak jelentős szerepet, melyek 4,1%-os drágulással történelmi csúcsot döntöttek. A trend egyaránt vonatkozott az összes fontos termékkategóriára, melyet a nyersolaj drágulása is befolyásolt. Az indonéziai export körüli bizonytalanságok újra felfelé nyomták a pálmaolaj árát, míg a szójaolaj esetében a jelentős importvásárlások (főleg India által) éreztették hatásukat. A repce- és napraforgóolaj piacát a szűkös ellátás és utóbbinál az élénk importkereslet határozta meg.

A piaci folyamatokat Boubaker Ben-Belhassen, a FAO piaci és kereskedelmi osztályának vezetője így kommentálta: „A visszafogott kínálat, tetőzve a keresleti oldal problémáival – ezen belül is a munkaerőhiány és a kedvezőtlen időjárás – megágyaztak a történelmi drágulásnak a növényi olajok piacán. Előfordulhat, hogy ezen hatások nem tűnnek el hamar.”

Folytatva a négy hónapja tartó tendenciát, a FAO tejtermék-árindexe 2,4%-ot emelkedett egy hónap és 18,7%-ot egy év alatt. A legnagyobb ugrást a sovány tejpor és a vaj esetében mérték. Az okok között találjuk a szűkülő nyugat-európai exportkészleteket és a várhatóan átlag alatti kibocsátást a Csendes-óceán térségében, emellett a globális piacot tovább szűkíti a tejfeldolgozást és -szállítást akadályozó, a Covid-19-hez köthető munkaerőhiány.

A gabonafélék árindexe csupán 0,1%-ot nőtt decemberhez képest. Ezen belül a kukorica ára 3,8%-kal emelkedett a tartós dél-amerikai szárazság körüli aggodalmak miatt, míg a búza ára 3,1%-kal csökkent januárban, köszönhetően a bőséges ausztrál és argentin termésnek. A mérsékelt termés és az ázsiai piac stabil kereslete 3,1%-kal drágította a rizs árát.

Mérsékelten nőtt a húsfélék ára december óta; a marhahús ára új csúcsot döntött, miután az alacsony készletek nem tudták kielégíteni az importigényeket. Ezzel szemben a birka- és szárnyashús ára mérséklődött, köszönhetően az importigényeknél nagyobb exportkészleteknek. A magas bekerülési költségek a sertéshús árát kis növekedésre ösztönözték.

A FAO cukorárindexe volt az egyetlen termékcsoport a globális élelmiszerkosáron belül, amelynek ára januárban csökkent (-3,1%). Az árcsökkenés főleg a kedvező indiai és thaiföldi termelési kilátások és az eső híre mellett az etanol alacsony ára miatt indult be.

(Forrás: FAO)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!