A legjobb falusi ifjúsági közösségek kaptak díjat

Agro Napló
A legjobb falusi ifjúsági közösség pályázat első helyezettje a Levéli Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat lett a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – Agrya és a Második Hullám Vidéki Ifjúsági Szövetség - MHVISZ pályázatán; az önkormányzat 500 ezer forint szabad felhasználású pénzbeli támogatást nyert – tájékoztatta a budapesti csütörtöki eredményhirdetésről az Agrya az MTI-t.

A felhívásra 72 közösség adta be a pályázatát és 13 jutott a második fordulóba. A kiválasztott közösségek 9 megyében tevékenykednek.

Minden pályázó készített egy, legfeljebb 120 másodperc hosszúságú bemutatkozó filmet, amelyet  a legismertebb közösségi oldalon osztottak meg; a filmek készítői pedig kedveltségi "lájkokat" gyűjthettek. A kedvelések száma alapján az első három közösség lett a díjazott - mondta Mikula Lajos, az Agrya ügyvezető elnöke az MTI-nek.

A bemutatkozó kisfilmek elérhetők a facebook.com/VirtualisFaluProgram oldalon.

A második helyezett a Rimóci Ifjúsági Egyesület, díjuk 300 ezer forint; a harmadik helyezett a perkátai Veled az Ifjúságért Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, díjuk 200 ezer forint támogatás.

A támogatást a díjazottak szabadon felhasználhatják akár a működésükre, akár a programjaik finanszírozására. Elszámolásként azonban egy éven keresztül a tevékenységükről rendszeresen tájékoztatást kell adniuk.

A díjakat az AGRYA-MHVISZ saját forrásaiból biztosította, ahhoz sem állami, sem uniós forrás nem kapcsolódik - mondta az ügyvezető elnök. 

A pályázat lebonyolítása, kommunikációja és az előzetes kiválasztás a Földművelésügyi Minisztériummal, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságával, és az Új Nemzedék Központtal együttműködésben, partnerségben zajlott, zajlik. 

Az AGRYA tevékenységét segíti az Axiál Kft, a Syngenta, a Timac Agro Kft, az OTP Agrár, az RWA és a Nettó Mérlegtechnika. Többek között ezen cégek támogatása tette lehetővé a pályázat meghirdetését.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!