97 milliárd előleget fizettek ki eddig a gazdáknak

Agro Napló
Eddig 97 milliárd forint idei támogatási előleget fizetett ki a gazdálkodóknak a Magyar Államkincstár – mondta a Magyar Államkincstár elnökhelyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón – közölte az MTI.  

Kondra Laura elmondta, hogy az előlegek kifizetését október 16-án kezdték meg, és már a kifizetés első napján több mint 43 milliárd forintot kaptak meg a gazdálkodók. Ez duplája volt az előző évi első napi előlegfizetésnek.

A tervek szerint az idén összesen mintegy 205-206 milliárd forint előleget fizetnek ki, 2018. június 30-ig pedig összesen több mint 400 milliárd forint idei közvetlen támogatás kifizetésére számíthatnak a gazdák - tájékoztatott az elnökhelyettes.

Emlékeztetett: 2016-ban 11 EMGA- (Európai Mezőgazdasági és Garancia Alap), illetve nemzeti jogcímen, valamint ehhez kapcsolódóan további 2 vidékfejlesztési jogcímen fizetett előleget az akkori Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). Az idén a megtartott 11 jogcím mellett további 4 Vidékfejlesztési Program intézkedésével egészült ki az előlegfizetési jogcímtár. Hozzátette: az államkincstár összesen 27 jogcímben teljesít előleg- és végkifizetést az előlegfizetési időszakban.

Megjegyezte: ahhoz, hogy az előlegfizetés zökkenőmentes legyen, az összes közreműködő szereplő összehangolt munkájára van szükség. November végén ugyanis nem áll meg az előleg kifizetése, hanem a kifizetéseket részfizetésekkel folytatják. A közvetlen támogatásra jogosult gazdáknak ugyanis a kifizetést jövő év június 30-ig kell megkapniuk. A végkifizetést viszont az államkincstár szeretné határidő előtt befejezni.

Annak érdekében, hogy a gazdálkodók mielőbb a pénzükhöz juthassanak a Magyar Államkincstár számos ponton egyszerűsítette a rendszer működését - közölte az elnökhelyettes.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!