Erős kijelentést tett az új NAK-elnök a területalapú támogatásról
Az Agrárkamara új elnöke szerint a magyaroknak lépniük kell az élelmiszer-szuverenitás ügyében.
Az Agrárkamara új elnöke szerint a magyaroknak lépniük kell az élelmiszer-szuverenitás ügyében.
Több ország is szövetséges lehet az uniós agrártámogatások átalakításának megakadályozásában - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Cseh Tibor szerint csak a termelőkkel közösen kialakított új támogatási rendszer elfogadható az agrárium számára.
A Copa-Cogeca főtitkár-helyettese szerint az élelmiszertermelésnek a jelentőségéhez méltó figyelmet kellene kapnia, a Mercosur-egyezményt pedig továbbra is ellenzik.
A rendelkezések által felsorolt lehetséges esetek közül a „Közcélú, közérdekű igénybevétel” során fellépő vis maior problémakört járjuk át az alábbi cikkben.
Ezek voltak az Agro-ökológiai Program első évének eredményei és legfontosabb tapasztalatai.
Frissültek a közvetlen támogatásokhoz kapcsolódó Gyakran Ismételt Kérdések az Agrárminisztérium tematikus honlapján.
Szakmai tájékoztató jelent meg a közvetlen területalapú támogatások év közbeni kedvező változásairól.
Fontos információk jelentek meg a fiatal gazdák kiemelt területalapú támogatásáról a 2024-2027 közötti időszakában.
Megkezdődtek az átütemezett terület- és állatalapú támogatás kifizetések.
A mezőgazdasági terület egészéhez viszonyítva a belvízborítottság mértéke Győr-Moson-Sopron (3 százalék) és Jász-Nagykun-Szolnok (2,5 százalék) vármegyében volt a legmagasabb.
Zajlik a terület- és állatalapú közvetlen támogatásokhoz kapcsolódó előlegfizetés, eddig 125 ezer gazdálkodó kapott már utalást, a kifizetések ütemese...
Az Európai Bizottság 2024-ben már nem teszi lehetővé, hogy mentességet kapjanak a gazdálkodók a területalapú támogatásokhoz betartandó, a vetésváltás...
A szakember szerint fenntartható fejlődés helyett lassú haldoklásra van ítélve a halászati ágazat Magyarországon.
Közepesnél gyengébb lesz az idei szilvatermés, a gazdálkodók mintegy 40-50 ezer tonnát takaríthatnak be a közkedvelt gyümölcsből – derül ki a NAK és F...
Befejeződött az egységes kérelmek beadási folyamata, amely több tekintetben is sajátságos volt. Az eredmények alapján viszont látható, hogy a termelők...
Elindult az árpa aratása. A munkálatokat követően is be kell tartanunk egyes területalapon nyújtott támogatásokhoz kapcsolódó előírásokat.
Március végéig rekordösszegű, több mint 300 milliárd forintnyi támogatást fizettek ki a gazdálkodóknak.
Hamarosan jön az egységes kérelmek benyújtási időszaka, lehet jelentkezni az agráriumra ömlő pénzekre.

Vásárlás során érdemes odafigyelni a növény lombozatára, egészségi állapotára és arra is, hogy ne legyen kiszáradva a földje.
2026. május 1-jén ideiglenesen hatályba lép az Európai Unió és a Mercosur-államok közötti kereskedelmi megállapodás.
Az idei április kifejezetten rossz időjárást hozott mezőgazdasági szempontból, jövő héten talán már csapadék is jöhet.
Négy német sertéságazati szervezet közös nemzeti támogatási programot sürget annak érdekében, hogy a termelők meg tudjanak felelni az új állatjóléti előírásoknak.
A kínálat még mindig nem elég bőséges, ezért az áruházláncokban továbbra is kifejezetten magas árat kérnek a spárgáért Hollandiában és Németországban is.