Új felelős alelnököt nevezett ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Cseh Tibor András személyében új, európai uniós agrárstratégiáért és külkapcsolatokért felelős alelnököt választott a NAK.
Cseh Tibor András személyében új, európai uniós agrárstratégiáért és külkapcsolatokért felelős alelnököt választott a NAK.
Az Európai Bizottság a mai napon módosította a mezőgazdasági ágazatban nyújtott kis összegű állami támogatásokra vonatkozó rendeletet.
Az áremelkedések hatására csökkent a sertéshúsfogyasztás hazánkban, de az ünnepek közeledtével idén is megnőtt a forgalom.
A november 21-i, „A jövő agráriumának konferenciája” alcímet viselő rendezvényen több száz szakmai érdeklődő vett részt.
A szakértők szerint az éghajlatváltozás egyértelműen szerepet játszik a helyzet súlyosbodásában.
Az uruguayi Nemzeti Húsipari Intézet vezetője sajnálatosnak és kereskedelmileg érthetetlennek nevezte a Carrefour álláspontját.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai egy ritkán előforduló madárfajt, a rezneket észlelték Kardoskúton.
Nemzeti ünnepünkön egy gyenge front megközelít bennünket, jelentős változást azonban nem hoz időjárásunkban.
Komoly problémák vannak jelenleg a magyar borágazatban, nagy változásokra lenne szükség.
A mezőgazdaság jövőjéről és a növényvédelem kihívásairól tárgyaltak a szakértők a Debreceni Egyetem fórumán.
A támogatási igényüket az érintett állattartók 2024. október 15. és 31. között nyújthatják be a Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Szövetségéhez.
A forrást az említett országok azon mezőgazdasági termelőinek kártalanítására szánják.
Innovatív védjeggyel ismerik el a helyi termékeket kínáló szolgáltatókat, még mindig lehet jelentkezni.
Nem megszokott gyümölcsökből fognak pálinkát készíteni a pálinkafőzdék a klímaváltozás miatt.
A folyamatosan csökkenő fogyasztás miatt a borászoknak nyitniuk kell új termékek készítése felé.

Április közepén több sertéstelepen is kimutatták a ragadós száj- és körömfájást Cipruson.
100-nál is riasztást adtak ki egy év alatt az élelmiszerekben talált nehézfémek miatt az EU-ban 2024-ben.
Bevethető háziszer, ha ledarálunk néhány chilit és fokhagymát, majd permetszert készítünk belőlük.
Több tényező együttes hatása löki felfelé a marhahús árát az Egyesült Államokban.
Több száz aktivista tüntetett hétfőn az amerikai Legfelsőbb Bíróság előtt a Bayer ellen.