Már négyszázezer baromfit kellett megsemmisíteni
A madárinfluenza miatt jelentős számú állatállományt kellett eddig a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak kényszerből leöletnie.
A madárinfluenza miatt jelentős számú állatállományt kellett eddig a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak kényszerből leöletnie.
A madárinfluenza terjedésének megakadályozása érdekében minden baromfit leölnek a bugaci és kiskunmajsai madárinfluenza kitörések egy kilométeres körz...
Az európai madárinfluenza járvány – melynek hazánk is elszenvedője – egyre több országot érint. A magyar baromfiállomány védelme érdekében, az országo...
Hamis növényvédő szer tárolásának gyanújáról érkezett közérdekű bejelentés még májusban a NÉBIH-hez. Az ügyben érintett Pest megyei nagykereskedő rakt...
Elérhető a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján az EUTR nyilvántartási rendszer, ahol a faanyag kereskedelmi lánc szereplői reg...
A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegség újabb fertőzési gócait azonosította a NÉBIH laboratóriuma a Badacsony-hegyen. A korábbi é...
Az elmúlt héten több európai ország is bejelentette, hogy vadon élő madarakban azonosították a H5N8 madárinfluenza vírustörzset. Pénteken német és osz...
Újabb madárinfluenza megbetegedéseket találtak három magyarországi településen, a vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hiva...
Az elmúlt napokban több európai államban is azonosították a madárinfluenza (H5N8) jelenlétét. Magyarországon újabb megbetegedés történt egy kiskunmajs...
A Békés megyében kimutatott madárinfluenza-vírus miatt Szingapúr is korlátozta a magyar baromfi, és baromfitermékek bevitelét az országba, így már öt,...
A Békés megyében kimutatott madárinfluenza-vírus miatt több Európai Unión kívüli ország is megtiltotta az élőbaromfi és különböző baromfi termékek exp...
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy pulykákat tartó Békés megyei gazdaságban, a hatóság...
Kivonta a forgalomból a Panyolai Szilvórium Zrt. 0,5 literes kiszerelésű Szatmári ágyas szilvapálinkáját a Tesco-Global Áruházak Zrt. – közölte honlap...
Magyarországon két környezetvédelmi program részesül uniós támogatásban, összesen 4,6 millió euró (mintegy 1,4 milliárd forint) értékben, az Európai B...
2015-ben csaknem 37 ezer őstermelői igazolványnál érvényesítettek 2017-es, illetve 2018-as betétlapot. Egy jogszabályi változás értelmében azonban a 2...
Igazi mérföldkőnek számít a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Szent István Egyetem közötti együttműködési megállapodás, amelyet 2016. nov...
Szalmonellával fertőzött lengyel tojást szállítottak több uniós tagállamba, köztük Magyarországra is. A riasztás a RASFF rendszeren érkezett. A Nemzet...
A RASFF rendszerben érkezett információ szerint Franciaországból származó édes csemegekukoricát vontak ki a forgalomból elővigyázatosságból, mert a ne...
Számos jól tárolható almafajtát ismerünk ma már, ahhoz azonban, hogy a téli alma kitartson tavaszig, nem mindegy, mikor szedjük le és hogyan tároljuk...
Lejárt alapanyagokkal is dolgozott az a reform termékeket előállító tésztaüzem, ahol szeptember végén tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-b...

Vásárlás során érdemes odafigyelni a növény lombozatára, egészségi állapotára és arra is, hogy ne legyen kiszáradva a földje.
2026. május 1-jén ideiglenesen hatályba lép az Európai Unió és a Mercosur-államok közötti kereskedelmi megállapodás.
Az idei április kifejezetten rossz időjárást hozott mezőgazdasági szempontból, jövő héten talán már csapadék is jöhet.
Négy német sertéságazati szervezet közös nemzeti támogatási programot sürget annak érdekében, hogy a termelők meg tudjanak felelni az új állatjóléti előírásoknak.
A kínálat még mindig nem elég bőséges, ezért az áruházláncokban továbbra is kifejezetten magas árat kérnek a spárgáért Hollandiában és Németországban is.