Igazolt teljesítmény, vadonatúj hibridek (x)
A gyomirtó szernek ellenálló hibridek termesztésén alapuló gyomszabályozási technológia töretlenül fejlődik egész Európában, így Magyarországon is. Az...
A gyomirtó szernek ellenálló hibridek termesztésén alapuló gyomszabályozási technológia töretlenül fejlődik egész Európában, így Magyarországon is. Az...
A fogyasztás viszont növekedett.
Meghirdetésre kerültek a Caussade 2018. évi tavaszi szezonra vonatkozó kukorica és napraforgó hibridjeinek ajánlott végfelhasználói árai.
Látványosan csökken az őszi búza vetésterülete.
Az idei őszi betakarítási és vetési munkák lényegében befejeződtek. A termésátlagok jobbak, mint az elmúlt öt éves átlag, így aztán biztosított az ors...
A kontinentális, száraz klímára nemesítő hódmezővásárhelyi állomásunk kutatói munkájának köszönhetően ismét egy, a korábbi generációt túlszárnyaló kuk...
Az országos adatok alapján az látszik, hogy az idén nagyjából 700 ezer hektáron elvetett napraforgóból a termés az aszály miatt nem lesz kimagasló, de...
Két hónapon belül a kormány elé kerül a Nemzeti Fehérjetakarmány Program.
Folynak a betakarítási munkák Zala megyében.
A kukorica és napraforgó betakarítása után a nagy mennyiségű szár- és gyökérmaradvány állandó problémát jelent. Azonban tekinthetünk rá lehetőségként...
Jól haladnak az őszi betakarítási munkák, az elmúlt öt év átlagához viszonyítva, a kukorica kivételével minden növény hozama 5-17 százalékkal nőtt. A...
Most alacsonyak az árak.
Rossz tapasztalatok Békés megyében.
Megkímélte a mezőgazdaságot a hét végi vihar, csupán lokális károkat okozott a nagy szél és az özönvízszerű eső – írja a Magyar Idők keddi száma.
A napraforgó több mint harminc százalékát már betakarították az országban, a magtárakba került az olajos növény harmada – írta a Magyar Hírlap pénteke...
Egy új Optimum® AQUAmax® kukoricával és egy Express® toleráns napraforgóval rukkol elő a következő szezontól a Pioneer – tudtuk meg az idei Portfólió...
Napos és felhős napok váltják majd egymást.
Az őszi betakarítású növények közül a legtöbb és egyben legnehezebb munkát az arató-cséplő gépeknek, a mintegy félmillió hektáron termelt napraforgó é...

A szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó Grapevine flavescence dorée fitoplazma (FD) a szőlő egyik legsúlyosabb zárlati károsítója.
Jelentősen javulhat majd az erdőterületek természetességi állapota az Aggteleki Tájegységben.
Szicíliában is megjelent a paprikatripsz, az Almeríában már korábban komoly növényvédelmi problémát okozó kártevő az olasz termelést is fenyegeti.
Több mint kétszáz napos űrutazás után visszatértek a Földre az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái.
Az elmúlt két hét napos, száraz időjárása miatt a hatóságok tűzgyújtási tilalmat rendeltek el.