Figyelmeztet a meteorológia: súlyos eső jön ma ebben a 3 megyében
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki pénteken három megyére Magyarországon, az érintett területeken a csapadékösszeg meghaladhatja a 20 mm-ert.
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki pénteken három megyére Magyarországon, az érintett területeken a csapadékösszeg meghaladhatja a 20 mm-ert.
Magyar idő szerint csütörtökön 10 óra 01 perckor a Nap közvetlenül az Egyenlítő fölé ért, így kezdetét vette a csillagászati tavasz az északi féltekén.
A meteorológiai tavasz már március 1-jén elkezdődött, viszont a csillagászati tavaszba még nem léptünk át.
Most már tényleg vége a télnek, holnaptól már hosszabbak lesznek a nappalok, mint az éjszakák.
Holnaptól további jellemzően 15-35 mm csapadék érkezhet a hét legvégéig, de kisebb körzetekben 40+ mm is eshet.
A csapadék Mosonmagyaróvár után a fővárost is elérte, és halad tovább északkelet felé.
Kiderült, miért nőhet meg jelentősen a rózsa és a virágok ára a szerelmesek napján.
Több mint egyméteres és közel 10 kilogrammos gigahalat fogott egy horgász Magyarországon.
A mai nap folyamán is rezegni fog a léc a korábbi melegrekord felett Magyarországon.
Lesz itt minden jövő héten, melegedés, zápor, zivatar, sőt, még a mennydörgés sem kizárt.
Péntektől vasárnapig változékony idő várható köd, felhős és napos időszakok időszakok egyaránt lehetnek.
Pénteken csaknem országszerte előbukkan a nap, de keleten, északkeleten záporok, hózáporok is előfordulhatnak.
Tényleg annyira veszélyesek az adalékanyagok az élelmiszerekben, amennyire mondják?
Elképesztő, de a felkelő napot és a lenyugvó holdat egyszerre csodálhattuk meg Magyarországon.
Az érintett területeken a mai nap folyamán akár több mint 6 órán át tartó sűrű ködre kell készülni.

Bár a télből még egészen jól jöttek ki a magyar méhészek, a mostani aszályos időszak számukra is egyre nagyobb problémát jelent.
Országszerte megkezdődtek a tavaszi trágyázási munkák a földeken, ami miatt több helyen átmeneti, intenzív szaghatásra kell számítani.
A nyári kapás növények a vetés óta alig vagy egyáltalán nem kaptak természetes öntözést, és az őszi vetésekre vonatkozóan is egyre többfelé tapasztalható aszály.
A külpiaci terjeszkedés ma már nem csupán lehetőség, hanem stratégiai irány a hazai agrár- és élelmiszeripari vállalkozások számára.
Lengyelországban a zöldség az idei szezonban komoly árnyomás alá került, amit egyrészt a vártnál nagyobb belföldi kínálat okozott.